Modern Warfare 2
-
Vízihangya #21845 Szevasztok!
Lehet, hogy ez túlzott jóhiszeműség, de nem vagyok benne biztos, hogy annyi a csaló, mint ahogy azt a legtöbben hiszik. Az igazsághoz tartozik, hogy jelenleg annyira felkapott lett ez a téma (persze nem alaptalanul) és olyannyira belelovaljuk magunkat, hogy már mindenki csaló, aki kiemelkedően teljesít.
Ennek, gondolom sok máshoz hasonlóan én is sokszor megiszom a levét. Soha semmilyen játékban nem csaltam, ebben sem. De 10 játékból egyszer biztos lecsalóznak, és ez zavar. Már csak azért is, mert én akkor sem csalózok le senkit, ha erősen gyanakszom a dologra. Ezt két okból nem teszem:
1. nem tudom egyértelműen bizonyítani (persze vannak kivételek),
2. engem is alaptalanul csalóznak, talán ugyanez a helyzet a másik játékossal is.
Ha az ember már nagyon ismeri a pályákat, tudja, hogy nagy valószínűséggel merre találja az ellent, és jól használja a térképet, ráadásul jól begyakorolta egy fegyver használatát, akkor nagyon jó eredményeket lehet elérni csalás nélkül! Én a Famast használom. Nagyon pontos, így gyenge ereje ellenére rendkívül hatásos az a kis rövid sorozat is. Ami gyakran valóban úgy néz ki, mint egy lövés=halál. Közelről, csípőből tüzelve pedig szintén meglepően durva.
Egyesek nagyon hamar beírják játék közben a bölcs megállapításukat, hogy HACKER. Ezt a legkönnyebb beírni.
Legjobb szerintem kilépni, ha csalóra gyanakszunk és másik játékot keresni. Nem éri meg az idegeskedés. Én a fenti okokból ezt szoktam tenni, mindaddig, amíg nem kerülök olyan helyre, ahol nagyjából a szokott formámat hozom. Az azért nekem is gyanús, ha csak esek-kelek, de ez lehet az én hibám is, vagy a ping miatt.