physis#44
Köszönöm a választ. Engem is csak az alaptörvények felírása érdekelt (rosszul fejeztem ki magam a ,modellezés'' szóval).
Valamiért intuitívnek tartottam, hogy maguk az alaptörvények keresése sem zárható le soha. Úgy hittem, hogy bár valóban mindig egyre ,,egyszerűbb'' módon tudjuk őket felírni, de valamiért ez egyben egyre mélyebb tudást is sűrít magába. Valami furcsa értelemben éppen egyre növekvő egyszerűségük miatt lesznek az elméletek egyre ,,szebbek'', mellbevágóbbak és -- paradox módon -- ,,többek'' is a régieknél, és ez sosem zárul le. A ptolemaioszi vilégkép esetlegesebb volt a maga gondosan összeállogatott hipercikusaival, mint a mai, és ebben az értelemben ,,bonyolultabb'' is, de ,,mégis'' valahol a mai adja a mélyebb tudást, tehát az a ,,több'', látszólag paradox módon.
Köszönöm, hogy külön kiemelted, hogy a fizikusok többsége az alaptörvények végső egyszerűségében is hisz: vagyis hogy ezek talán majd egy ember számára is egyszerű formába önthetők. Éppen ez volt a leginkább új dolog volt számomra, amire így nem is gondoltam, mert eddig valahogy úgy hittem, hogy a fizikusok többségének ,,személyes filozófiája'' a szépség valamiféle végtelen ,,dialektikus?'' kergetése, olyasmi, ahol szinte l'art pour l'art módon maga a kutatási folyamat a lényeg (a maga indőnkénti forradalmaival), és a G.U.T. mint ,,cél'' majdhogynem csak ürügyként szerepel, afféle metaforaként.
Vajon kiki#19-es hsz-a kiemelkedően plasztikusan festette le, mit gondoltam magam is az alaptörvényekről. (Csak az alaptörvények lezárhatatlanságára gondoltam, mert egyébként nem megrázó elfogadnom konkrét dolgok korlátos mivoltát (tér, múlt, modellezés finomsága, pontossága, dimenziók száma).
Érzelmi aláfestésként azonban azt a pozitív érzelmi felhangot éreztem mindehhez, hogy az emberiségnek talán még rosszat is tenne, ha vége lenne a fizikának mint az alapok szüntelen lázas kutatásának. Vagyis bevallom, nincs semmi észérvem a végső alaptörvények lezárhatatlanságára, csak érzelmi indíték, amolyan ,,de jó lenne, ha így lenne''.
Arra sem tudnék választ adni, hogy miért tartok kívánatosnak éppen egy olyan helyzetet, ahol az emberiság szinte sziszifuszi módon bevallotan céltalalan kutatásra van ítélve, mi értelme van a kutatásnak így. Valahogy természetesnek tűnt, hogy ilyen a világ is, az ember is, jól van ez így, ez [is] a dolgunk.