City of Abandoned Ships
-
Bohusek #684 Füstös, izzasztó levegő üli meg az imbolygó gyertyafénnytől homályos kocsmabelsőt, ahol különféle népek zsibongó hangja elegyedik az olykor felhangzó kupakoppanásokkal, női sikongatásokkal és mély, egyben harsány férfiröhögésekkel. Egyszer csak kivágódik a kocsmaajtó, a gyertyalángok egyszerre meglibbennek a beáramló hűvös esti levegőtől, amely egy pillanatra friss lélegzethez juttatja a kocsma sötét alakjait. Talán ennek a hideg fuvallatnak, talán a gyertyalángok pillanatnyi elhalványulásának, de méginkább az ajtóban álló titokzatos alaknak köszönhetően a társaság egy szóra elhalkult és az ajtó felé tekintett.
Csönd következett. Majd ezt még néhány percig ugyanez követte. Egyszer csak az egyik asztalnál ülő, aki mindkét combján egy-egy hejre fehérnépet szorongatott, felemelte egyik karját, intett és hangosan kurjantva üdvözölte a belépő idegent. Az nagy komótosan odasétált az asztalhoz, ahonan a hívást kapta és kapcsolódott a társasághoz. A kocsma újra visszatért a maga zsibongó hangulatához, mintha pár perce nem is lépett volna be senki azon az ajtón.
- Üdvözöllek benneteket, régi bajtársak! Erebosz Kapitány! Kerberosz Kapitány! És ti is többiek: Uraim! Legyetek üdvözölve. - Csapos, hozza má' azt a kupát, hadd töltse meg ez a szép asszony kancsójának finom nedűjével! - Hallom Uraim, hiányoztam. Hát nem is képzelitek, mi történt velem. Egy Brig lett az otthonom, azon szeljük át keresztül-kasul ezt a nagy tengeri kékséget. Beadtam szárazdokkba, szedik le a sok kagylót az aljáról. Mellém szegült két másik hajó. Kb. 4. hajóosztállyal követnek hűségesen, ellátás kaland és bőséges zsákmány reményében. A spanyol dáma szerelmi ügyén dolgozom, de engem Cumaná-ba irányított az utolsó infó, nem Portobelló-ba. De persze nem találtam semmi nyomot. Viszont már kétszer is kényelmetlen kérdéseket tett fel más-más fejvadász, akik a spanyol megbízókról rebesgetnek valamit. Én nem tejelek, nem ismernek elég jól. Eddig mindkétszer másnak adtam ki magam, bevették. Nem tehettek mást, hátam mögött a három verőlegényemmel.
Egy szállítmány ruhaanyagot Santa Catalina - vagy valami ilyesmi felé tartva - megdézsmáltak a patkányok. Mondom, még van időm, tovább megyek Portobelló felé, majd ott pótlom a jiányzó anyagot. Gondoljátok, hogy volt annak a nyavajás kereskedőnek. Majdnem kitekertem a nyakát, addig mentegetőzőtt, míg elengettem a férget. Tovább mentem nyugat felé A déli szárazföld partja mentén, de összeesküdtek ellenem az istenek ugyanis a következő állomáson sem volt ruha. Ekkor megnézve naplóbejegyzésemet, azt láttam, hogy már csak egy napom van, hogy leadjam a teljes szállítmányt. Felkészülve az anyagi veszteség enyhítésére, vettem egy csomó olyan árut, ami Santa Cataliná-ban nagy keletű, majd útnak indultam karavánommal. Ja, esetemben az ördög keze munkája van, mivel mindezek mellett sehol sem találtam élelmiszert. Nagy éhínség vetette fel a fejét azon a partszakaszon. Hánykolódtunk a tengeren, járvány elvitt néhány jó bajtársat, az étel szűkös volt, a hangulatot korábban szerzett zsákmány egy részének kiosztásával igyekeztem szinten tartani, néha, reggelenként kiálltam a legénység elé és bátorító beszéddel öntöttem beléjük a lelket, hogy kibírják. Végül megcsináltuk. Akkor még három hajó kísért, mert az egyiket egy csata során szereztem. Amint a nehéz után kikötöttünk, ez utóbbi hajótól megszabadultam. A hitvány kereskedő pedig nem átallotta a kereskedelmi béke fenntartása érdekében elkérni tőlem 270 ePiasztert. - - Az anyád, te Kurafi! - üvöltöttem rá, és csak az mentette meg kardom hideg pengéjétől, hogy az egyik legényem elkapta a kardnyélen lévő kezemet és intett, hogy ezt most nem kéne. Lenyugodtam, és újra a tokás, nyájasan hízelgő képébe néztem. Kifizettem neki a pénzt. Majd eladtam a még megmaradt áruját, továbbá a külön eladásra hozott más cuccokat is. Így összesen durván 60 ePiaszter lett csak a deficitem. MEgtanultam, többet nem foglalkozom ezeknek a kutyafittyeknek a kéréseivel. Néha csinálok egy-egy fuvart ezüst vagy aranyrögök, mahagónifa szállításával, amivel újra már száz érmével újra helyreáll a gazdasági helyzetem és bátran finanszírozhatom tengeri kalandozásaimat. Koccintsunk hát és ütítsük poharainkat a szép nőkre, a gazdag zsákmányra, az kicsit sem veszélytelen kalandokra, de legfőképp ránk! Cheers!
Az a sok kis küldetés, amelyekhez térképnézetben különböző színű vitorlás tartozik, mostanában nem jön, pedig a naplóm tele van velük. Lehet, hogy idejétmúltak és már így is maradnak befejezetlenül?
És ezzel Bohusek kapitány leült, nagyot húzott kupájából, átkarolta és megcsókolta a pincérlányt majd elengedte, mosolyogva nézte, ahogy a lány sietve elszalad, de biztos távolságból pajkosan visszanéz, jelezvén, hogy még nincs vége ennek az estének. A kapitány visszafordult az asztaltársasághoz és fejével biccentve intett, hogy átadja a szót...