City of Abandoned Ships
  • Bohusek
    #513
    A hétvégén 3. szintű kapitányom megelégelte a sorsát és vágyat érzett egy kis jutalomszerű változatosságra. Ugyanis a kezdeti gyengeséggel, ami a szinttel jár, egyelőre a ládákból való lopkodás és továbbértékesítés, utasok átszállítása másik szigetre és a kereskedők kísérete kelenti a biztos pénzt. Persze küldetések vannak, hogy keressem meg ezt vagy azt a hajóst a tengeren, mint tűt a szénakazalban, jobbik esetben csak beszélni vele, rosszabb esetben kiszabadítani, de ügye két kardcsapás után vége a hajófoglalási kísérletnek. Szóval marad a fuvarozás, escort-ozás. Így támadt kedve kapitánykámnak, amikor meglátta a hajóácsnál, hogy szkúnert vezessen. Persze, 5. hajóosztály, ami a skilleknél rögtön levonásokkal járt. Ez még nem is lenne baj, de lehetséges, hogy emiatt nem lehetséges tisztet felvenni szolgálatra? Szerintetek összefügg? Pedig ezzel már el tudtam süllyeszteni egy kalózluggert, amit egy kormányzó adott feladatul - mert hogy a korábbi luggerem oldalsó négy ágyúja képtelen volt találatot bevinni, az ágyúkról képtelen voltam eltávolítani a szórófejet -> ökörhugyozás volt az eredmény, meg nem mellékesen a játék újratöltése.