City of Abandoned Ships
-
Bohusek #1548 Üdv Cimborák!
Merre sodort benneteket a szél? Elvesztetek a kalandokban vagy éppen ellenkezőleg, szélcsend van és hanyagoljátok a kifutást a tengerre?
Szerény személyem éppen COAS-ban tekergőzik, keresem a kiutat. Amondó vagyok, érdekes dolog ez: Egy csomó energiát, időt emésztek fel, hogy megtaláljam az Elhagyott Hajók Városát és mikor végre eljutok oda, azon fáradozom, hogy kijussak onnan. Persze, a pletykák szerint nem lesz hiábavaló, mert a végén egy jó hajóval és egyéb speckó felszereléssel jövök majd ki. Eddig olyan azték szobrokat szereztem, amit eddig még nem is láttam, megvannak a Scultec koponyák, mindjárt duplán, és mindhárom fegyvernemben eddig nem látott kardok. Bár összsúlyuk miatt nem sok szabad hordkapacitásom van, még így is kellett eladnom néhányat. Például a nehézfegyverként aposztrofált fokos (35/120), ami bárhol a szogetvilágban fellelhető, még mindig a legjobb, azoknál is, amelyeket itt, COAS-ban találtam. Azok eddigi legjobbja /100-as. Valami hullámos pengéjű, de a neve most nem jut az eszembe. Van még Katana, mint médium kard és állítólag Morgan-i médiumfegyverre is szert tehetek majd a kaland végére. Engem még a hajó érdekel, amivel kivitorlázhatok innen. És azért remélem, némi tapasztalati pontgyűjtéssel is gazdagabb leszek.
Cimborák, ha még kalandoztok, ne feledjetek néha betérni ide, a kocsmai találkozóhelyre és megosztani gondolataitokat, problémáitokat. Ez az asztalt mindig nekünk tartja fenn a kocsmáros...
Ropogjanak hát a kötelek, feszüljenek a vitorlák, legyen mindig száraz a lőpor és a rum sose fogyjon ki!