City of Abandoned Ships
-
Bohusek #1509 A vibráló forróság az utcai árusokat a portékájuk fölé kifeszített vászon alá húzódtak, a halszagú sós tengeri levegő sem mozdul, a hajók kihorgonyozva állnak a kikötő vizében. A delelő nap forró sugarai elől mindenki árnyékba húzódott, az utcákon csak egy-két ember lézeng, azok igyekeznek mihamarabb fedezékbe vonulni. A matrózok sem rakodják hajóikat, inkább a hűvös kocsmában ütik el az idejüket.
Ide vonulnak a kapitányok is, akik a matrózok sörszagú rikoltásaitól messzebbi asztalnál ülnek és rum iszogatása mellett mesélik el egymásnak kalandos történeteiket, cserélik ki a Karib térségben tett utazásaik során szerzett tapasztalataikat. A felszolgáló cselédlány is szívesebben kajtat inkább a kapitányok asztala közelében, mint a durva, hangoskodó matrózoknál. Látszik rajta, hogy örömmel tölti el, ha nagy ritkán, de ilyen deli legények tűnnek fel a kocsma szokásos vendégkörében.
- O-hó, Drága Ferou Tengeri Cimborám. Nos, igen. Calradia világa, még ha izgalmas is, nem elégíti ki a nyílt vizek nyújtotta szabadságvágyamat. Meg feltört már a nyereg is, hát összeszedtem a szárazföldön szétszéledt legénységemet és visszahajóztam hát, mint a Szerencse Urainak egyike. Te, Pajtás! A hajók színes palettája meglepő számomra, sok minden változott, amíg oda voltam. Láttad kint a kikötőben azt a könnyű fregattot? Fekete és fehér, kétsoros ágyúkkal oldalt. Egy gyors szkúnert váltottam be erre, ami önmagában is nagyon jó volt, a maga 22 ágyújával. Vitorlakialakítása olyan szélbefogási lehetőségeket biztosított, hogy sebessége a szél sebességétől alig maradt csak el, még kis szöget bezárva a szembeszéllel is gyors maradt. Karcsú hajótörzse viszonylag elfogadható rakodóteret és száz körüli legénységet bírt magáénak. Nem is cseréltem volna le, ha meg nem látom a jelenlegi gyönyörűséget, a Deadly Pearl-t. Nagy ünnepséget csaptam a legénységnek a névadáskor, söröshordókat vertünk csapra és egész sült malacokkal kompenzáltuk.
Harminc ágyú, menettulajdonságai szinte az elődével vetekszik, mégis hatalmasabb törzse nagyobb létszámot és rakodóteret biztosít. Ötös osztályzatú a kicsike, a fedélzeten járva (tengernézet) betérhetek a kabinomba azon keresztül a tatnál lévő erkélyre is. A kabinom feletti hídról pedig mindent jól belátok. Bódogság ez a hajó, Barátom, Bódogság! – vigyorodik el Bohusek kapitány az elégedetségtől, majd rumos poharát Ferou Kapitány felé emeli – Salute!
Miután jót hörpintettek italaikból, Bohusek kapitány folytatta:
- Azért a karibi világ még mindig hozza régi formáját. Múltkor egy falubeli ember megbízott, keressem fel a hónapok óta a tengereket járó ismerősét. Úgy is tettem, megmondtam a delikvensnek, odahaza hiányolják. Be is írtam magamnak a hajónaplóba, hogy már csak vissza kell mennem a megbízóhoz a fizetségért. Képzeld, most meg nem találom a kurafit. A naplómba be is került az ügy a letudott feladatok közé. No, ettől nem sokat böfögök, viszont a tengereken eléggé zavaró, hogy olykor összefutok ezzel a hajóval és messziről mindig azt kell higgyem, dolgom van vele, de minden esetben bosszúsan hoppon maradok – ingatta fejét a vén tengeri medve, majd továbbfűzte mondandóját – Na meg a másik, egy ribanc fehérnép. Meglásd, ezek a nők csak a bajt hozzák a fejünkre. Képzeld, megbízott, hogy egy hajón fogvatartott férjét menekítsem már ki. Rendben mondom, de a díj mellé, amit felajánlott, azért előleg gyanánt még behajtottam rajta egy kis természetbenit. Aztán meg is találtam a hajót. Nagy haddelhadd következett. Le a kalappal, a tisztjeim és a legénység is jól teljesített. Először pár jól irányzott sortűzzel szétszaggattuk a vitorlájukat, ezzel mozgásképtelenné téve a hajót, majd kartáccsal aprítottuk a legénységet. Kaptunk mi is, jó pár derék legényem odaveszett, de mire csáklyázásra került a sor, az ellen már csak fél legénységgel bírt. A katonáim odasereglettek a palánkokhoz, és amíg a matrózok a csáklyákat átdobálták és a rögzítő köteleket megfeszítve összeakasztották a két hajót, addig ők muskétáikkal fedező sortüzet adtak le. Átszálltunk. A csetepatéban már sok esélyük nem volt, de az az idióta kapitányuk hőssé akart válni, ugyanis mikor berúgtam a kapitányi fülke ajtaját, üres volt. Átsuhant egy szitokáradat a fejemen, hogy „Ó, az a balga, félkegyelmű…” valószínűleg kiállt a kartácstűzbe gyönyörködni a tájban, vagy mi a szösz, és a csata viharában megmurdált. De a foglyát is magával vitte a sírba. Na, mondom, most hogyan mondom meg annak az asszonynak, hogy nem hogy férje nincs meg, de kezdjen megbarátkozni az özvegyi léttel. Visszamentem a nőhöz, de úgy tűnik, nem tudja elfogadni a sorsát, mert egyfolytában csak azt hajtogatja, mikor hozom vissza az urát, meg mi az, hogy elfelejtettem a feladatot. Ez hülye, mondom magamban, de a hajónaplómban az elvégzett feladataim között szerepel az ügy. Hát, ebből sem lesz pénz, fel kell emelnem a rumadagot, hogy ne legyenek a legényeim morcosak.
Persze, egyetértek veled, illetve amit az előbb mondtál, és ekképp cselekedtem. Káromat csökkentve bevitorláztam a hajóval az első kikötőbe és lécenként, szegenként eladtam. Minden esetre jól érzem magam újra kezdő kapitányként. Most még mindig csak a vizeket járom, szállítok utasokat, kísérek hajókat és szállítok. Viszont annyi pénzem már van, hogy elutasíthatok feladatokat, ha nem tetszik, az árukészletet, amit magam választok, meg tudom venni, így igen nagy haszonra teszek szert. Sőt, a szállítás már annyira jövedelmező, hogy azt fontolgatom, a többit elhagyom. Bár, tapasztalatszerzéshez jók.
Bohusek Kapitány gyorsan szétnéz, majd Ferou Kapitányhoz közelebb hajolva bizalmas hangon folytatja: - Képzeld, az egyik tisztem nagy rafinált gazember ám. Olyan árakat tud kialkudni a kereskedőktől, hogy egy húszezer Piaszteres árukészletet más helyen negyvenöt-negyvenhét ezerért adom el. Több, mint száz százalékos haszon! Jó mi? Igaz, én nézem ki a mit és a hová-t, de vele együtt igen nagy haszonra teszünk szert. Ha elég pénzem lesz, felbérelek pár harcos legényt és bevetem magam a dzsungel sűrűjébe is. No, meg egy eljönnek még a grandiózus hajókkal vívott csaták is, de most még ebben lelem örömömet.
Erre koccintsunk! Cheers! – Mondta Bohusek Kapitány és mindketten jólesőn itták ki fenékig poharaikat. Majd az asztal deszkájára lecsapva azokat, Bohusek Kapitány intett az éppen arra járó, bögyön leánykának, hogy hozza a következő kört. – Eleget beszéltem már, Kedves cimborám, most mesélj te is kicsit, érdeklődve hallgatom kalandjaidat, úgy láttam, van még rum a pultban, kint meg még jó ideig eltart a hőség. És hátha betér még pár kapitány és leül közénk elmesélni történeteiket.
Mindeközben a kocsmaajtón kívül mi sem változott, egy teremtett lelket sem látni az utcákon, az árusok is inkább behúzódtak hűvösebb helyre, a levegő továbbra sem mozdul, a kabócák és tücskök is némák, csak a vakítóan fehér köveken sütkérező gyíkok mozdulnak meg olykor-olykor.