City of Abandoned Ships
-
Bohusek #1173 A sós, párás, fullasztóan meleg levegőben a vitorlák alig fogtak be egy kis szelet, a matrózok érezhetően lassabb mozdulatokkal, a napsütés súlya alatt görnyedve mosták a fedélzetet, rögzítettek köteleket, pakolták a hordókat vagy ellenőrizték az ágyúkat. A fedélzetközben pihenőknek még ennél is rosszabb volt, ugyan közvetlenül nem sütött rájuk a nap, viszont a nagy páratartalom, az áporodott, légmozgástól mentes levegő elviselhetetlen körülményeket szült. Olyannyira, hogy némelyek inkább munkára jelentkeztek, csak ne kelljen "odale' lenni". Rendes kapitány vagyok, így engedtem nekik. Másodkapitányommal épp a közeli sziget partvonalát kémleltük. A homoksávot a dzsungel széle határolta, a sűrű növényzet furcsa állatokat és hozzájuk még furcsább hangokat takart. Távcsövemmel épp egy igen érdekes madarat kémleltem, amikor ágyúdörgésekre lettünk figyelmesek. A hangok iránya a sziget látható kanyarulatán túlról jött, még nem láthattunk semmit, az árbocrúd tetején lévő matróz sem jelzett. A dörrenésekből ítélve legalább három hajó csapott össze. Riadókészültség az egész hajón, mindenki felélénkül, elfoglalja a helyét. Valakik lőporos hordókat cipelnek az ágyúk közvetlen közelébe, mások az ágyúgolyókat készítik elő, a fegyverraktárból sorban kerülnek elő a kardok, puskák, balták és pisztolyok. A fedélzeten is nagy nyüzsgés támadt, kötelek igazgatása, vitorlabontás, tárgyak lerögzítése, de még a készenlétbe álló fegyvereseket védő fatáblák is előkerültek. A jól összeszokott csapat hamar csatára készen állt és várta az utasításaimat. Ne, ezt már szeretem, gondoltam, miközben homlokomat ráncolva vártam, hogy a sziget takarásából előkerüljenek a hadakozó hajók.
Feszült percek után az árbocrúd tetejéről felhangzott a kiáltás: - Három hajó, két kalóz és egy angol fregatt! Nem kedvelem az angolokat, a kalózokat pedig igyekszem elkerülni, ezért hirtelen azt gondoltam, biztos távolságból szemlélve szépen elhajózunk mellettük. Amint a sziget takarásából előtűnt a három hajó, távcsövemmel felmértem a helyzetet. Az egyik kalózhajót rendesen megtépázta az angol fregatt, a másik viszont kicsit távolabbról épp egy sortüzet lőtt az angolokra komoly sérüléseket okozva a vitorlákban és az árbocokban. A fregattot szemlélve láttam, hogy a fedélzeten a törmelékek, romhalmazok között rohangálnak az emberek, a kisebb tűzpamacsokból füstfelhők szállnak az égbolt felé. A kapitány hősiesen áll a posztján, a záporozó ágyúlövedékektől mit sem zavartatva osztja az utasításokat a fegyelmezett legénységének.
Harcra készülj! – adtam ki az utasítást, ugyanis az angol kapitány mozdulataiból és a lobogón használt egyedi címerből tudtam, Erebosz Kapitány, régi jó ivócimborám viaskodik a két kalózhajóval. A tiszti láncon pillanatok alatt végiggyűrűzött az utasítás, az emberek izmai megfeszültek, a tekintetek acélossá váltak. Mindjárt a távolabbi, látszólag még ép kalózhajó felé vettem az irányt. Mindenki izgatottan várta, ez a csata hogyan végződik, de persze egyik matrózomban sem volt kétség, hogy nyerni fogunk. És azon izgultam, időben közbe tudjak avatkozni, mielőtt késő lenne. Amint megfelelő távolságba és helyzetbe került a hajóm, elhangzott a tűzparancs. A pattanásig feszült idegek, izmok mozgásba lendültek és az első sortűz során feloldotta őket a rutin, a rengetegszer végrehajtott mozdulatsor. majdnem mind egytől-egyig válogatott veterán, akik a hajómon szolgáltak már vagy tizenöt éven át. Jól összeszokott csapat, akik az újakat is hamar betanították. Távcsövemmel figyeltem az első lövéssorozat eredményét. Az ágyúfüst hamar elvonult a távcsövem látómezejéből és láthatóvá vált a célba vett kalózhajó. Megjegyeztem magamban, hogy a fedélzetmesternek adjak jutalmat a csata után – ha még élni fogunk –, ugyanis a lövedékek a kalózok fedélzetén és a legfelső ágyúsor szintjén okoztak igen súlyos károkat. Gyújtóbombák voltak betöltve, így gyakorlatilag letarolta az említett két szintet ezzel igen komoly problémákat okozva a kalózkapitánynak. Hamar felmérte ő is a helyzetet, mivel egyből menekülésre fogta a dolgot – főleg, hogy az erőviszonyok is megváltoztak. Továbbra is feléjük tartva az orrban lévő ágyúkkal a kormánylapátot sikerült megrongálni, irányíthatatlanná téve a hajót. Átfordultunk így a másik oldali ágyúkkal is célba vettük a leamortizált kalózhajót és tűz. A mentőcsónakokat tették éppen vízre, amikor az ágyúgolyók becsapódtak a vízvonal felett hatalmas robbanást idézve elő – nagy valószínűséggel a lőporkészletet találtuk el. Hajódarabok, ládák, hordók és darabjaik repkedtek szana-széjjel. A célpontunknak választott kalózhajó megdőlt, láthatóan elkezdett víz alá kerülni, a megmaradt legénység pedig minden irányba ugrott a tengerbe a felszínen lebegő hullák és törmelék közé. Időközben Erebosz kapitány és legénysége ádáz küzdelemmel elfoglalta a másik kalózhajót. Nem szálltunk át egymáshoz, nehogy a szigetről meglássanak minket együtt és mondakör teremtődjön, amely szerint egy angol és egy holland hajó vállvetve küzd a tenger farkasai ellen. Azért egy jelsorozattal tudattuk egymásnak, hogy találkozunk a megszokott szigeten, a megszokott kocsmában. A páratartalom és a hőség továbbra is kibírhatatlan, de a Karib térség matrózai, hajósai edzettekké váltak, hát irány újabb kalandok felé…