Carbine#42
Elöszőr is köszönöm az okfejtést, de nem voltál túl következetes.
"...És a warcraft trilógia is jóval korábbi, vagy legfeljebb egyidős bármilyen más pc-re vitt fantasy történettel."
Ez úgy hülyeség, hogy már fáj. A Warcraft világot a Blizzard találta ki, és elöszőr az 1994-es Warcraft: Orcs & Humans programba adaptálták. A Warcraft világa sok más már létező kitalált világből merített ihletet, mint példáúl a Warhammer, A Gyűrűk úra, sőt talán még egy kis Star Wars is érezhető benne, de ebbe nem mennék bele. Ezzel szemben A Gyűrűk Ura világát Tolkien 1937-ben kezdte megalkotni, illetve megálmodni. Persze amennyiben úgy értetted, hogy pusztán játékba adaptált fantasyként volt első, úgy ebben az esetben is tévedsz. A Dungeon & Dragoons is korábban került monitorra, és még ezen kívűl is számtalan más, már a 80'-as évek végén adaptált fantasy világ létezett. Ezeket felsorolni felesleges részemről, kis utánna járással magad is megbizonyosodhatsz róla.
"Az pedig, hogy leszaroztam más mmo-kat azért volt, mert azok is."
Ezen jót röhögtem... Ez olyan, mintha azért mondanád valakire, hogy idióta,
mert zsemlét vesz, annak ellenére, hogy te válltig állítod, hogy a kifli a jó.
"Nagyjából a riportban is megfogalmazták, hogy ezek olyan összegányolt, gyorsan piacra dobott szutykok, amik egy kicsit részesülni akarnak a wow megérdemelt sikeréből."
Mivel ezt egy Blizzard alkalmazott nyilatkozta, meglepődtem volna, ha bármi mást állított volna. Olyan emberre hivatkozni az igazad bizonygatásában, aki eleve elfogult, eléggé logikátlan.
"Hát remélem jól megbukik mind, mert a wow egyetlen kiegészítőjében több kreatív újítás szokott lenni, mint egy ilyen "vadonat új, és innovatív" mmmorpg-ban."
Ez nézőpont kérdése. Egy vadonatúj MMOG alapból hátrányból indul, mint egy 3-4 éve futó aktív program, ahol a megjelenő kiegészítők készítésekkor már lehetőség van a felhasználok ötleteinek, gondolatainak implementálására. Ezzel ingyen juthatnak kreatív ötletekhez, sőt, még fizetnek is érte, hogy leírhassák az ötleteiket. A fejlesztés alatt álló programok esetében túl nagy az anyagi kockázat, figyelembe véve a puszta fejlesztési kötségeket és szükséges hardver háttér, illetve annak üzemeltetéséhez szükséges szakember gárdát, így nem mindig adatik meg kockázatos, de talán valóban innovatív ötletek beírása az alap programba, ezt a legtöbb esetben a kiegészítőkkel szokták betenni a játékba, így csökkentve a költségeket, mind rövid, mind hosszű távon, hiszen egy ma kigondolt ötlet, ha csak 2-3 év múlva is kerül be, attól még lehet ugyan olyan jó, viszont kidolgozására már nem kell több erőforrást pazarolni, mivel a papír eláll magától is a fiókban.
"Ha tényleg veszi majd valaki a fáradságot, és készít egy wow-hoz mérhető színvalú játékot, akkor annak a sikerének én fogok a leginkább szurkolni, hogy legyen változatosság, de azt képtelen vagyok üdvözölni, hogy összegányolt szarokkal, és undorító hype-al (AOC) próbálnak piaci részesedést szerezni, és ezzel csökkenteni a wow játszhatóságát. Mert ha valaki(k) elvonják a játékosokat, az ennek a típusú játéknak árt, ezért védem a wow-ot, és nem másért."
Ezzel csak annyi problémám lenne, hogy a WoW se úgy lett ennyire elterjedt, hogy kiraktak egy 30x50 cm-es posztert minden videójáték forgalmazó üzlet hátsórészébe. Ott is erőteljessen működött és még ma is működik a PR gépezet. Elég csak az SG.hu-t nézni. Amennyiben itt felbukkan egy MMO-val kapcsolatos hír, illetve cikk, az az esetek jelentős többségében a WoW-al kapcsolatos.
Mellesleg azzal, hogy az új "szarok" puszta reklámmal elcsalják az embereket a WoW-tól, és ezzel rontják az általa okozott játékélményt, eléggé értelmetlen. A több szerveres megoldás miatt amúgy is törekszenek arra, hogy adott szerver (realm) optimálissan legyen kihasználva, az pedig, hogy valaki átvált egy másik játékra, az az ó szuverén joga, tetszik vagy sem.
Ilyen indokkal én meg hibáztathatnám a WoW-ot, mert megjelenésekkor sok EVE játékos tért át rá... igaz többségük már rég visszatért, vagy mindkettőt játsza.
Szerintem jó dolog az, hogy kiállsz amellett amiben hiszel, amit szeretsz, csak ennek sose szabad úgy történnie, hogy ennek érdekében mások munkáját ócsárolod.