• dronkZero
    #232
    Na jó, akkor részletezem.

    "Igen a tudományos felfedezések pl. orvostechnika egyre bonyolultabb eszközökkel egyszerűbbé tesznek dolgokat. "

    Ezek teljes egészében a levegőben lóg. Lehet, hogy az orvosnak könnyebb, de megépíteni a gépet(de egyáltalán, miről van szó?) hatványozottan nehezebb. Összességében nem lett egyszerűbb semmi, sőt.

    "De az is előfordul jópárszor, hogy túl bonyolít egyszerűen megoldható dolgokat, nem feltétlenül szándékosan."

    És ez mire vonatkozik? Mert úgy általában nem jellemző, hogy valami bonyolultabb lenne a _szükséges_nél. Csak éppen egy számítógép bonyolultabb, mint egy kalapács, de még egy BMW is a trabantnál. Viszont egyik sem TÚLbonyolított. Mondj már kérlek egyetlen dolgot, ami bonyolultabb a kelleténél! Én nem tudok.

    "Korszak alkotó nagy találmányaink nagy része született intiúció, megérzés, ötlet, "véletlen""

    Ez teljesen fals. Nagyon ritka a "semmiből" előugrott találmány, minden gyakorlati alkalmazást az adott tudományág széles körben elterjedése előz meg.
    Eleve a szabadalmak rendszere pontosan erre van kitalálva, hogy ha többen csinálják meg ugyanazt, akkor az csinálhasson belőle pénzt, aki először tette rendbe jogilag. Mindenesetre az teljesen téves, hogy magányos zsenik rugdossák előre a fejlődést az intuícióikkal. Nem azt vitatom, hogy kell-e hozzá intuíció, hanem hogy az lenne a meghatározó. Sokkal inkább ipari jellegű a "feltalálás" problémaköre, mint akadémikus. (Ezt most a gyakorlati új találmányokra értem, nem az új tudományos hipotézisekre!)

    "Persze kellettek ehhez megfelelő tudományos ismeretek, de igazából régóta csak másolunk, utánzunk."

    Ez meg olyan szinten leszólása a problémának, hogy már fáj. Ugyan, csak utánozni kell nagyban. Persze.
    Meg egyébként sem annyira jellemző ez. Vannak célirányosan ilyen kutatások, de legtöbbször csak a cél azonos.

    "Ha az ember képes létrehozni(..) akkor talán nem elképzelhetetlen, hogy van egy lény aki univerzumok létrehozására is képes."

    Talán van. De ez vad fantáziálás. Azért, mert az ember képes, abból egyáltalán nem következik, hogy más is képes, vagy hogy bármi más, amit _nem_ az ember készített, az egyáltalán készítve lenne.
    Ez a kreacionisták legbanálisabb, leglégbőlkapottabb, és legALAPVETŐbb tétele, így főleg vicces, hogy nem igaz és logikailag bukta.

    A szobrászos párhuzam is ugyanebből az okból fals.
    Vannak dolgok, amik úgy keletkeznek, hogy az ember tudatosan csinálja őket, meg vannak dolgok, amik "csak úgy" keletkeznek, gyakorlatilag a fizikai törvényekből, meg a világ működéséből. Az, hogy az egyik csoport készítve lett, nem jelenti azt, hogy a másik csoport is, és csak a készítőt nem ismerjük.
    Ez _HIBÁS_ érvelés, aztán ha már egyszer elszakadtál a valóságtól, ha már egy logikai bukfenc van egy érvrendszerben, onnantól minden további fejtegetés felesleges, és biztosan rossz. (Erre mondtam, hogy szép eszmefuttatás, csak a valósághoz semmi köze)

    Ezért mondom, hogy nem lehet mindent humán megközelítésből szemlélni. Az emberi tevékenységekből, tulajdonságokból, az emberi gondolkodásból nem lehet levezetni a világot, sőt, az a ritka, ha így jutsz helyes következtetésre.

    A világ nem emberközpontú.