Avagy mi tanítja ma az embereket élni
-
KnightRider #197
A véleményem az, hogy ebben a hülye országban, ahol csak a baj van, az ember majd' megszakad a melótól (vagy mert a szülei melóznak és a "család" már csak egy laza együttélést, kvázi munkakapcsolatot jelöl), szükség van arra, hogy egy jóízűt röhögjön az ember, pár percre ledobhassa magáról a világ búját-baját, a felelősséget és megpihentesse az agyát.
Komikumból az irodalmárok kettőt különítenek el: helyzetkomikum és jellemkomikum. Az előbbiben a szereplővel röhögünk, az utóbbiban magán a szereplőn. A "Celeb" mindkettőt megadja, kapunk egy csapat orbitális tirpákot (na jó, mondjuk pl. Janics Natasának, Rippelnek tiszteletem, nem sokan mutathatnak fel olyan teljesítményeket, mint ők), akiken nagyokat nevethetünk és közben kikapcsolódhatunk.
Az élet dolgai már nem is olyan fontosak? Lehet. Mert mi az élet: egy nap, egy dollár. Mindenki ugyanúgy húzza az igát, kész, ennyi, mert a többség az becsületes, dolgozó ember. A magánéletükben úgysem a celebekről beszélnek, közösségben, csoportban meg az ember nevetni, poénkodni szeret, én legalábbis szívesebben beszélgetek arról, hogy "te, a Gjon már megint mekkora bunkó volt", mint arról, hogy "te, már megint hajnali négyig kellett melóznom, hogy meglegyek határidőre".
Néphülyítő? Nem hinném. Aki hülye, az magától hülye (magától, értsd: szocializációs deficit, nem a tévé tehet róla), aki meg nem, az nem. Nem hinném, hogy egy tévéműsor, vagy akármi más képes lebutítani az embereket (na jó, az egyház igen, de hát az amúgy is a legrosszabb, ami történhetett az emberiséggel).
A lényeg az, hogy az ember szórakozni akar, mert van elég baja az életben. Nem lehet elvárni a dolgozó embertől, hogy a szórakozásában is magas intellektuális fokon mozogjon, mert 1, az is csak fárasztja 2, ha meg nem, akkor csak puccolásból, kispolgárságból teszi (operabál, meg ilyenekre gondolok). Én sem emelem piedesztálra a "Celeb"-et, de a munkában megfáradt aggyal jólesik egy kis könnyed marhulás. Ettől még éjszaka jöhet a Discovery (mert akkor már nincsenek autóépítős műsorok, már elegem van Chip Foose-ból).
A problémát én igazából annak tudom be, hogy csökken az olvasás, mint szórakozási forma és ez az oktatási rendszer hibája. A kötelező olvasmányok alapjáraton kiölik a gyerekekből a könyvek szeretetét. Ilyenkor áldom a grószmuttert, hogy ötévesen megtanított olvasni és már suli előtt szerettem a(z akkor még mese)könyveket. Még szerencse, hogy a népszerű irodalom, pl. Harry Potter, meg a többi fantasy/sci-fi ad egy kis alternatívát (amúgy tessék Az Úr Sötét Anyagai trilógiát elolvasni! Ajánlom mindenkinek, életet megváltoztató olvasmány).