#92
Hát igen más kultúrák, vagy csak a sajátunk múltbeli megítélésében sem látunk tisztán. Pl. az ókorban is eléltek akár 80 éves korukig az emberek, Pláton, Seneca is kb eddig éltek. Persze nagy volt a gyerekhalandóság, és ma simán túlélhető balesetek/ferőzések, akkor halálosak voltak. De egy nyugodt életvitelt folytató, jó körülmények között élő ember, akkor is addig élhetett mint manapság.
Közben persze statisztikailag jól néz ki, hogy az átlagos születéskor várható élettartam akkor a 40 évet sem érte el, ma meg ugye 70 év átlagosan a fejlettebb országokban.
Az is csoda (mai szemmel), hogy a Római birodalom legnagyobb kiterjedése idején a pireneusi félszigettől a mai Iránig terjedt miközben még valami távíró szerű telekommunikáció sem volt, még is több száz évig fennmaradt.
Büszkék vagyunk a saját társadalmainkra, de azok már belső feszültségekből következően sem lennének képesek ilyen állandóságot felmutatni.
Az egyén a család és a közösség viszonya volt valszeg az ami ezt lehetővé tette.
De a mi demokráciánk csak azt jelenti, hogy az egyént kiemeljük a saját környezetéből, a családot és a szükebb kultúrális környezetét elsorvasztjuk, azt mondjuk ez erősíti az egyén szabadságát. Az így lecsupaszított embereket pedig belökjük a farkasok (gyak cégek) közé, hogy boldoguljanak az ő szabályaik szerint. Max az államtól kaphatnak valami segítséget. Viszont az állam jóformán nem követel, és nem is követelhet semmit az egyéntől, persze adózunk, de ezt nem mint az egyén társadalmi szerepvállalását éljük meg. Sokkal inkább mint személytelen gazdasági atomoktól szedi be az állam, ami fennmaradásához szükséges erőforrást, nincs ebben sem semmi emberi, semmi felelősség vállalás, csupán automatizmus.
Mindent feláldozunk, ami emberi. Seneca, vagy Marcus Aurelius csodálkozna hogy ez a rendszer bármeddig is működőképes, nemhogy évszázadokig.
#92