Az ősi láva deríthet fényt a Föld mágneses pólusváltásaira
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Közben persze statisztikailag jól néz ki, hogy az átlagos születéskor várható élettartam akkor a 40 évet sem érte el, ma meg ugye 70 év átlagosan a fejlettebb országokban.
Az is csoda (mai szemmel), hogy a Római birodalom legnagyobb kiterjedése idején a pireneusi félszigettõl a mai Iránig terjedt miközben még valami távíró szerû telekommunikáció sem volt, még is több száz évig fennmaradt.
Büszkék vagyunk a saját társadalmainkra, de azok már belsõ feszültségekbõl következõen sem lennének képesek ilyen állandóságot felmutatni.
Az egyén a család és a közösség viszonya volt valszeg az ami ezt lehetõvé tette.
De a mi demokráciánk csak azt jelenti, hogy az egyént kiemeljük a saját környezetébõl, a családot és a szükebb kultúrális környezetét elsorvasztjuk, azt mondjuk ez erõsíti az egyén szabadságát. Az így lecsupaszított embereket pedig belökjük a farkasok (gyak cégek) közé, hogy boldoguljanak az õ szabályaik szerint. Max az államtól kaphatnak valami segítséget. Viszont az állam jóformán nem követel, és nem is követelhet semmit az egyéntõl, persze adózunk, de ezt nem mint az egyén társadalmi szerepvállalását éljük meg. Sokkal inkább mint személytelen gazdasági atomoktól szedi be az állam, ami fennmaradásához szükséges erõforrást, nincs ebben sem semmi emberi, semmi felelõsség vállalás, csupán automatizmus.
Mindent feláldozunk, ami emberi. Seneca, vagy Marcus Aurelius csodálkozna hogy ez a rendszer bármeddig is mûködõképes, nemhogy évszázadokig.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ma pl kommunistanak hivjuk a legnagyobb kapitalistakat.
Regen sem volt soha sehol kommunizmus, mivel csak utopia, hasonloan a demokraciahoz..
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Sok faj fejlodeseben okozott "palacknyakot" amit vagy tulelt a faj, vagy nem.
Ha tulelte, az emlitett esemeny valtozast hozott a tulelesi kepessegeiben is.
😉 Szal 1et gondolunk.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
a foldon jelenleg kb 800millio ember ehezik, olyan nagyvarosok mint Sao Paulo v Mexikovaros szarabb infrastrukturaval rendelkezik mint az okoriak (persze akkor nem volt optikai kabel, de pl Roma lakosai jobban eltek, nem haltak annyian szomjan mint ma egy brazil varosban.)
Volt fejlodes az tagadhatatlan, de szégyen h milyen kevés, v merrefelé tartó..
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A szocializmus gyak a modern diktatúra egy formája, az meg amit Marx-Engels elképzelt az meg valójában a svéd jóléti modellhez hasonlít a legjobban.
Ha azt hiszed, hogy az a jó, hogy mindenki csak magáért felel, és a gyengéknek meg tessék szépen szelektálódni, az nagyon rossz gondolkodás. Ráadásul épp arra akarok kilyukadni, hogy szükségtelen, nem olyan szigorúak valójában a feltételek. A szoc idõkben politikailag próbáltták korlátozni az embereket, erre irányult az ideológia és a propaganda, a mai idõkben a gazdasági/pénzügyi/jogi oldalról qurják át a dolgozó fejét ezerrel.
Ez az elnyomásnak egy roppant összetett formájú megnyilvánulása, de akkor is elnyomás, hiszen valamilyen szempontból kihasználnak, kizsákmányolnak, elrabolják azt ami megfizethetetlen, az idõdet!
A múlt század arról szólt, hogy az emberiség társadalmi szinten azt tanulta, hogy milyen vékony a határvonal az értékekkel megtámogatott ideológiára épülõ jó társadalom, és az összetett értékrendszerû ideológiával megtámogatott rossz társadalom között. Azt, hogy az egyikböl viszonylag könnyen, nem túl sok kis lépések sorozatával el lehet jutni a másikba, és az ember nem veszi észre, hogy mikor történt az áttérés.
Ha majd a jövõbõl visszatekíntünk azt látjuk, hogy jelenleg egy szinte középkori jellegû társadalomban élünk, ami irányított félelemre, és az egyébként korlátlan források korlátozására épül, mint ahogy minden diktatúra is.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Nekem kurvára nem hiányzik. Sõt, igazán leépíthetnénk azt a szociális hálót is, ami van, a lehetõ legszükségesebb minimumra.
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Hülyeségeket irkálsz.
Ha ma valami olcsó, akkor a tudás tényleg az.
A szülõnek nem pénze nincs, hanem barom. Mert ha megvenne egy 300 forintos magyar nyelvtankönyvet, legalább írni meg tudná tanítani a gyerekét. Nem beszélve a tévékben mutatott ismeretterjesztõ filmekrõl, azok is ingyen vannak.
Csak ugye, egyszerûbb kicsapni a gyereket, mint libát a rétre. Ezt fõleg a cigányok mûvelik, még az alapvetõ KRESZ szabályokra sem tanítják meg a gyerekeiket.
Kara kánként folytatom tanításom.
Az emberi történelem 10 000 éve folyamatosan arról szólt, hogy születtek népek küzdöttek mint állat, az eberek 90 százaléka széthajtotta magát, aztán elvitte a pestis, vagy a következõ háború. Aztán a nép is eltünt.
Aztán megint született egy nép, ha szerencséje volt akkor az elõdje néhány tudásmorzsáját örökölte, de az embereknek továbbra is folyamatos küzdelem volt az élet. Általában töbet éheztek, mint nem.
Kb a múlt század 60-70-es évekre elértük azt, hogy az emberek nagyrésze akkor is életben maradhatna, ha egyáltalán nem dolgozna, mert a termelõeszközök ezt lehetõvé teszik, nincs éhinség, van elég energia fûteni, mert van áram, gáz olaj szén dögivel, vannak telekommunikációs eszközeink, internet, amit mindenki szinte ingyen használhat.
Ehhez képest az emberek nagy része széthajtja magát, növekszik a szegények aránya, akik gyak egzisztenciálisan is veszélyeztetve vannak. Mert a szolgáltató simán kikapcsolja az áramot, gázt télen is, oszt faggyál meg. A nyugdíjkorhatár, munkaidõ meg nem hogy csökkenne, még növekszik is. Jó öregszik a társadalom, de ez egy öngerjesztõ folyamat. Ha az embereknek nincs idejük/pénzük 1-2 gyereket sem felnevelni, akkor nem vállanak 3-4-et.
Szal mi van itt?
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Szép lenne, ha még az ott használt technikát nem is értve, de legalább a életfelfogásukat tudnánk implementálni. Logikus, hogy ez nehéz, fõleg ebben a pénztõl, ... satöbbi dologtól züllött világba ... gondoljuk csak bele milyen szép lenne, amikor a, csak példa: a kisgyerek iskolába jár Ingyen tanul, hogy aztán a tudását felhasználva õ is hozzájárulhasson az emberi életszínvonal emeléséhez.
Ami pedig most van? Nyavajgás, hogy nincsen elég képzett munkaerõ! Miért is? Mert a szülõk egyszerûen Nem tudják finanszírozni a gyermekük oktatását. Akkor meg mit vár az állam.
A problémánk "csak" annyi, h túlságosan önzõek vagyunk nah (némelyik csoport dúrvánkapzsi)..Bár lehet, a sok jó mellett ez lesz a vesztünk..Ha nem lépünk ezellen semmit.
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
A piac már csak ilyen: vállalatok jönnek, mennek.
Nem látom be, miért kellene megmenteni pár korrupt bankot, van belõlük elég.
Maradjon meg az, amely jó üzletpolitikát folytatott. A betéteseik meg úgyis jobbára spekulánsok ezeknek.
Kara kánként folytatom tanításom.
Ott nem arról a 700 milliárdról van szó. Ha összeomlik a tõzsde, csõdbe mennek a bankok akkor jóval többet bukik rajta az állam. És nem is csak az USA.
Valamiért nem csodálom, hogy könnyebben találnak erre pénzt.
Kara kánként folytatom tanításom.
Amúgy valamennyire kívülrõl szemlélve tényleg gázok vagyunk.
Nézzük pl a jelenlegi helyzetet.
Amcsiban van ez a hitelválság. Kb 2-3 éve mindenki arról beszél, hogy ez nem lesz jó, mert ez gyak egy piramisjáték, és minnél tovább megy annál nagyobbat fog mindenki bukni. És mint a mesében így is lett.
Most ott tartunk, hogy megszámlálhatatlan milliárdok szálltak el a levegõbe, az amcsi gazdaság pang, nincs semmi ami elõre vinné. És ez szépen ki fog hatni a Világ egészére.
Na most, ha pár éve eldöntik, hogy elvonják ezeket a pénzeket és beindítanak egy ûrkollonizációs projektet, de nem ilyen Apollo-2 szintû valamikkel, hanem rendes ûrszállító infrastruktúrával, akkor az kb ennyibe került volna, és a gazdaság is dübörügne. Azonkívül nem azon kéne izgulni, hogy mi lesz az emberiséggel, ha valami a Földet fenyegetõ kozmikus katasztrófa közelegne. De ezt bármelyik nagyobb háború helyett, annak költségén meg lehetett volna tenni.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Ma viszont barki, barmikor.. annyira szelsoseges vilagnezetek es tudaskulonbsegek vannak, meg (teljesen felesleges) gyulolet, ami valszeg az ultraszar felepitesu tarsadalmunk eredmenye, h nem csodalkoznek, ha holnap lenne egy 3. vilaghaboru.
Az utan mar nem olyan lenne mint a 2. utan.. Einsteintol kerdeztek egy interju alkalmaval (akkor nagy hype volt az atomnak meg hidrogenbombaknak, meg ugy altalaban a modern fegyverkezesnek), h o szerinte milyen fegyverekkel vivjak majd a 3. Vilaghaborut? Einstein azt mondta, h fogalma sincs, de a 4.-et mar kobaltakkal.
Szal legnagyobb ellensegunk mi magunk, es ha nem kerulunk bele ilyen ismetlodo fejlettsegi ciklusokba, akkor talan van is ertelme a letezesunknek. (Kulonben mi lenne?)
Amugy a lentebb emlitett kozeli szupernova siman eltorolheti fajunkat akar felmillio ev mulva is, a csillagkozi utazast a jovoben mindenki 1ertelmunek veszi, pedig qrvara nem az. 😊
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Azert az durva lenne, ha 50 millio (v 5?) ev mulva kihalnank egy pici bolygo polusvaltasa miatt.. v mas hsonlo termeszeti jelenseg miatt. (Feltetelzve h addig tobbe-kevesbe fejlodik a civilizacionk.)
Bar egy kozeli szupernova, v egy rank iranyult pusztito gammakitores ellen talan a csucsfejlett technika sem lesz elegendo, megis milyen ironikus lenne mar, ha a 100milliardos nepesseg a Naprendszerben birtokaban lenne az Univerzum (fizikai es egyeb) torvenyenek, (szinte) mindent tudna mukodeserol, az elorejelzesek pedig mar nem csak a bolygokon levo csapadekot jelezne hanem a csillagkozi esemenyeket is. Es az okoskak latjak a naptarban a vegzetuket.. LOL
Az mondjuk nemtom mennyire segithet, ha egy urallomas v vmi "nagyobb" 😊 mindig pl a Fold takarasaban lenne. (?)
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Persze vannak fo befolyasolo tenyezok, de a napciklus az nem ilyen.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A magnesvaltasokra van bizonyitek es valoszinusitheto h komoly problemak lepnek fel (a legtobb faj eseteben) kozben. Bar ugy tudom az utobbira is van bizonyitek nemely fosszilia alapjan. De amugy meg 1ertelmu h polusvaltaskor nagyon legyengul a magneses mezo fluxussurusege.. es az baj. 😉
A kozmikus sugarzas meg a napszel is bizonyitott..
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Mo-on a kozeposztaly minimalis. Amugy otthon az adorendszer is teljesen szar, mint minden. Az a szomoru h kozel 100 eve meg a legprofibb volt.. v kicsit regebben de most a vilag 1ik lexarabb gazdasaga a mienk.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Ha van egy elo populacio, elkezdju oket sugarozni alfa, beta, gamma-val bizonyos dozisban, akkor a populacio legfobb problemaja a sterilitas lesz ill az is felmerul mint komoly problema? Azt gondoltam szimplan a halalozas miatti csokkeno 1edszam a gond, meg az elkorcsosodas ami tovabb megy a generaciokban kisebb életeséllyel rendelkezo utódokkal..
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
Nem mindegy az, ami már megtörtént?
Az a fontos, h. MOST mi törénik...a többi meg nem számít...😛
Kara kánként folytatom tanításom.
A hirtelen kihalásroll meg annyit, hogy már most is tudunk legalább egy olyan eseményt, aminek bekövetkezése esetén, akkor is kipusztítana minket, ha a környezõ naprendszerek mindegyikét benépesítettük volna 50-100 fényév sugarú kõrben. Ez a csillagászati gamma kitörés.(vagy mi a fenének hívják)
A világûr alapvetõen, nagyon is barátságos környezet, különben nem jönne létre benne folyamatosan új és újabb dolgok, mert egy ellenséges környezet a pusztulásról és nem a születésrõl szól. Ha egy a világûr környezetérben fejlõdött és ahhoz tökéletesen alkalmazkodó és attól értelem szerûen függõ élõlénytõl megkérdeznéd, hogy a föld szerinte barátságos környezet-e, valószínûleg azt mondaná, hogy kimondottan ellenséges. (mert például éhen halna a kozmikus sugárzás nélkül, meg különben is a sok kötetlen oxigén azonnal oxidálja az alkotó részeit)
Jelenleg ott tartunk, hogy sehol. Nem tudunk önfenntartó zárt rendszereket élettereket, létrehozni. Nem azért mert nem tudunk olyan energiaforrást csinálni, ami néhány évtizedig elmûködne, hanem mert a bioszt nem értjük annyira.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mondjuk bizonyos élõlények már jó pár száz millió éve léteznek, ráadásul nem sokat változva, minden katasztrófát túlélve. Mondjuk azon az egy sejten nem is lehet sokat változtatni.<#eplus2>#eplus2>
Egy biztos nem mi voltunk az elsõ élõlények ezen a bolygón, de azok se mi leszünk, akik a kaput bezárják!
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Egyébként meg...Mammutok, és?Volt valami értelmük?VItték valamire? 😄 😄 Hány várost építettek? :wahhahaha Túlélés?Ami nem tud alkalmazkodni,menekülni,túlélni, nyílván kihal <#ejnye1>#ejnye1><#beka2>#beka2> Meglátjuk, mi meddig húzzuk...
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
Ehh, ennek annyira nincs értelme. Az emberi faj egészében már csak akkor hal ki, ha az egész bolygó lakahatatlanná válik. Nem kényelmetlenné, károssá, vagy veszélyessé, hanem _lakhatatlanná_ a biológiai élet számára. De gyanítom, hogy akkor is megcsinálnánk a kis atomerõmûveinket, meg élnénk Evalmaennyi jelû szintetikus szóján. (Amúgy is azon élünk már...)
Ha meg eljutunk a bolygóközi, vagy esetleg csillagközi terjeszkedésig, akkor meg kb akkor halunk majd ki, ha direkte valaki kiirt minket, "magunktól" már nem.
De ezen annyira fölösleges agyalni, számomra akkor jön el a világvége, ha feldobom a pacskert. Hogy ezt egyedül teszem, vagy 7 milliárd embertársammal egyetemben, az cseppet sem izgat...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Mernem a szexplorerrel kell internetezni, akkor nem lesz szétqrva!<#nyes>#nyes>
"Egyébként meg..khm, pólusváltás nem azért van mert szennyezzük a bolygót.."
Ez most kérdés, megállapítás, kinyilatkoztatás, figyelmeztetés vag mi volt?
Merthogy itt ilyet senki nem mondott.
Amúgy felmelegedés is van vagy 12 ezer éve, a mamutkák ki is haltak (ez természetesen nem tömeges kihalás, habár ugye õk elég nagy tömegûek voltak😉 valamint a kardfogú tigrisek, dipodoton, meg egy csomó más állat.
Ha történetesen mamutok lennénk, akkor már túl lenénk a világvégén, de mint emberek sem fogjuk ezt elkerülni. (Ha nem most akkor 50 000 vagy 5 millió év múlva. Aztán majd jönnek mások, akik meg minket fognak vizsgálni, és megállapítják, hogy kihaltunk mert nem bírtuk a felmelegedés következményeit, meg ilyenek.😉
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
?????
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
"A váltások érdekessége, hogy szabálytalan idõközönként mennek végbe."
A Nap viszont ciklikusan változik, szabályos idõközönként.
Nem nagyon van koreláció...
Nekem egy ideig az volt a meggyõzõdésem, hogy ez okozza az "ugrásokat" az evolúcióban, de erre sem találtam semmi összefüggést...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
A buta embert gondolatai irányítják, a bölcs irányítja gondolatait.
Valszeg 3000-4000 között lesz a pólusváltás, tehát max. 2000 év van hátra. Nem olyan sok idõ az! A legutóbbi pólusváltás 780 ezer éve történt, neve Brunhes-Matuyama pólusváltás. Földrajzi helytõl függõen 1200-10.000 évig hatott a bioszférára.
De lássuk mit ír a Wikike a biológiai hatásokról:
"Some speculate that a greatly diminished magnetic field during a reversal period will expose the surface of the earth to a substantial and potentially damaging increase in cosmic radiation. However, Homo erectus and their ancestors certainly survived many previous reversals. There is no uncontested evidence that a magnetic field reversal has ever caused any biological extinctions. A possible explanation is that the solar wind may induce a sufficient magnetic field in the Earth's ionosphere to shield the surface from energetic particles even in the absence of the Earth's normal magnetic field."
Különben mindössze 70 ezer éve - nem tudjuk milyen okból - majdnem kihalt az emberi faj, a létszám kb. 2000 fõre csökkent. Szóval, lehet vakarni a fejet.

Kara kánként folytatom tanításom.
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
Látod, léteznek nem "törvényszerû" anomáliák...Bármi lehetséges 😛
Egyébként meg..khm, pólusváltás nem azért van mert szennyezzük a bolygót.. 😛 A világûrmegigen barátságtalan...NEM VÉLETLENÜL <#alien>#alien>
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
Ez nem riogatás, a világegyetem 99,999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999...%-a nem alkalmas a Földi élet fenntartására. Na most ezt lehet úgy is megélni, hogy úristen milesz még itt, meg gyorsan keressünk valami vallást, esetleg a zufókat. Vagy ellenkezõleg, hogy ki a faxom nem xarja le, csak a sör meg a cigi ára ne emelkedjen!
Na most ez egy riogatós cikk, amiben belevágják az ember arcába, hogy jóisten lehet, hogy nem kedvel bennünket annyira mint gondoltuk, mert azért elég határtalan a világegyetem, de kibaxott módon ellenséges is, a maga naturális módján.
Viszont az elkövetkezõ 100 évben valszeg nem lesz ilyen esemény. Szal mindenki nyugodjon meg! És mindenki térjen vissza a hétköznapi élethez, koncentráljunk szépen az éppen aktuális gazdasági világválságra!😉))
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
Ne találgass! A váltáskor pont nullára gyengül. Hogy mennyi ideig tart a váltás, az a kérdés. Lehet 100 év, ezer év is akár. Egy nap alatt biztos nem zajlik le, mert a Föld magjának átrendezésérõl van szó, és az anyag nem fog neked hipp-hopp, secperc alatt átrendezõdni.
Kara kánként folytatom tanításom.