#83
Itt tényleg ellentmondások vanak.
Az emberi történelem 10 000 éve folyamatosan arról szólt, hogy születtek népek küzdöttek mint állat, az eberek 90 százaléka széthajtotta magát, aztán elvitte a pestis, vagy a következő háború. Aztán a nép is eltünt.
Aztán megint született egy nép, ha szerencséje volt akkor az elődje néhány tudásmorzsáját örökölte, de az embereknek továbbra is folyamatos küzdelem volt az élet. Általában töbet éheztek, mint nem.
Kb a múlt század 60-70-es évekre elértük azt, hogy az emberek nagyrésze akkor is életben maradhatna, ha egyáltalán nem dolgozna, mert a termelőeszközök ezt lehetővé teszik, nincs éhinség, van elég energia fűteni, mert van áram, gáz olaj szén dögivel, vannak telekommunikációs eszközeink, internet, amit mindenki szinte ingyen használhat.
Ehhez képest az emberek nagy része széthajtja magát, növekszik a szegények aránya, akik gyak egzisztenciálisan is veszélyeztetve vannak. Mert a szolgáltató simán kikapcsolja az áramot, gázt télen is, oszt faggyál meg. A nyugdíjkorhatár, munkaidő meg nem hogy csökkenne, még növekszik is. Jó öregszik a társadalom, de ez egy öngerjesztő folyamat. Ha az embereknek nincs idejük/pénzük 1-2 gyereket sem felnevelni, akkor nem vállanak 3-4-et.