Flame On
  • NEXUS6
    #480
    Ebben van valami. Azért valszeg inkább az említett további szempontok jönnek be.
    De az is tény, hogy világszinten ebben az időszakban több PS kelt el, mint X-box, igaz viszont valszeg jelentősen kevesebb játék. Másrészt viszont bizonyos multiplatform címekből érdekes módon a PS3 jobban szerepelt.

    Nem egyértelmű a dolog, én inkább egy váltást látok az üzletpolitikában, ami időlegesen növeli a költségeket. Erre utalnak Kaz Hirai nyilatkozatai is. A formátumháborút megnyerték, már vannak olcsó BD lejátszók is a piacon, szal most tényleg a játékgép oldal erősödik.
    Látszólag folyamatosan az X mögött kullognak és csak lekövetik a piac változásait, de valahogy mindig csak elérik azt amik akarnak. (BD győzőtt, Eu, Japán a NG konzolok között piacvezetők, és folyamatosan dolgozzák le a hátrányukat az eladott gépek tekintetében Világszinten, igaz amcsiban majd alamit még ki kell találni).

    Én arra számítok, hogy ezekben a hónapokban rengeteg kisebb fejlesztő stúdiót toboroztak/toboroznak, exkluzív címek legyártására, miközben a M$ stratégiája, hogy nagy kiadókkal köt exkluzív szerződéseket.
    A kis fejlesztők olcsóbban is megcsinálják a melót, felesleges a külső kiadókat hízlalni amikor a Sony kiadó is egyben, szal ezt a költséget is maga határozhatja meg, ráadásul a kiadók megtartják általában a jogokat, de legalább is valszeg sokkal magasabb árért hajlandóak csak átengedni.