Michel de Nostredame & Próféciái
-
#147
Igen, az elbaszott magyarkodás.
Az, hogy nem lehetek büszke arra, hogy magyar vagyok, mert ezek az elbaszott sámándobos, szívcsakrás, szittya, Jézusismagyarvolt baromállat faszkalapok kisajátították maguknak a nemzeti érzelmeket.
Igen, bazdmeg, kezdem magam kisebbségnek érezni, MAGYARKÉNT a szittyák, sumérok, meg pártusok közt.
Én Árpádra, Istvánra, Mátyásra vagyok büszke, nem Atillára a hunra, meg Hammurabbira a sumérra, meg nem is a szájbabaszott szíriusziakra.
Igen, kibaszottul el van kúrva az elmúlt 8 év, az elmúlt 20, az előtte lévő 40, meg a még azelőtti 40. Igen, száz éve szopja a faszt az ország. De bazdmeg, erre nem az a válasz, hogy kitalálunk valami faszságot magunknak, mint a románok meg a szlovákok! Nekünk VAN történelmünk!
Te nem érzed, hogy mennyire szánalmasan ostoba dolog ilyen faszságokat HINNI, ahelyett, hogy inkább arra emlékeznénk, ami valóban történt?
Komolyan nem érzed, hogy mennyire a sárba tapossa ez a totálidióta nagymagyarkodás a valódi hazafiságot?
És ÜLDÖZÉSI MÁNIA? Menny már a francba, ITT, EBBEN A PERCBEN CIGÁNYOZTÁL/ZSIDÓZTÁL LE amiatt, hogy nem vagyok hajlandó magyarkodó agymenéseket kérdés nélkül benyalni!
Hogy én vagyok az idegenszívű hazaáruló, mert azt találom mondani, hogy faszság az a dolog, hogy csakra, meg mert nehezményezem, hogy a történelmünk helyett az esti mesék tanítása megy a "nemzeti" oldalon.
És igen, ez valami kibaszottul kurvára felbassza az agyam.