Nem tudom a kérdésekre a választ, mert nem értettem Hawking cikkének részleteit (a hivatkozott elméletekhez szükséges előismereteim híján).
Az én sem értettem a cikk végén, hogy miért kellene minden pontban tudni valmit az univerzum ottani állapotáról, és miért kellene arra törekedni,hogy így megjósolható legyen a jövő. Nem értettem, miért fontos ez itt.
Én inkább valahogy úgy képzeltem, hogy egy "szupernagy" fizikai elmélet azt jelenti, hogy már a szabályait sem lehet hol eltárolni. Már csak az alapelveit sem. A matematikában vannak olyan számok, amelyek tömöríthetetlenek. A pi jól tömöríthető, mert egy egyszerű algoritmus teszőlegesen elősorolja a jegyeit, de Chaitin omega száma tömöríthetetlen. A matematikában el tudok képzeni tömöríthetetlen számot, és mivel a fizikára nincs rálátásom, ezért tudatlanságom miatt egyelőre ott is el tudok képzelni valamiféle óriás elméletet, amelynek elveit sem lehet tömören megadni (még akkor sem, ha csak az alavető elvek érdekelnek, nem pedig valamiféle teljes leírás).
Az az érvelés viszont tetszett, hogy az óriási elmélet valami drasztkus módon visszahat az éppen által kutatott univerzumra (pl fekete lyukká omlasztja össze magát, vagy kizárja magát az univerumból).
Ha Hawking jól írta le az önhivatkozást, akkor nem hiszem, hogy a Hawking által leírt helyzet kicselezhető lenne úgy, hogy a szupergondolkodó saját magát is modellezné. Térjünk vissza a király és a halálraítélt analógiájára. Ott sem képes a király a halálraítélt trükkjét úgy kivédeni, hogy előre modellezi az önellentmondó állítás hatását. A halálraítélt mondata egész egyszerűen olyan szellemesen lett megválasztva, hogy mindig éppen a fordítottja sül ki belőle, mint amiből kiindul az ember. Ezzel nem lehet mit kezdeni: a fogoly ügyes volt, és a király, ha korrekt, megkegyelmez neki. A matematika Gödel-típusú tételeit sem lehet kicselezni: ezek a tételek valóban valami mélyet árulnak el a matematikáról (pl az, hogy tényleg kimeríthetetlen). Hilbert az életét tette fel rá, hogy axiomatizálja a metamtikát, neki tehát "nagyon rosszul jött" a Gödel-tétel, de ő sem tudott vele mit kezdeni (azon kívül, gondolom, hogy nem nagyon nem örült neki).
Bár Hawking leírásában a "pontonként tudni az univerzum hullámfüggévényét" rész jelentősgét nem értettem, viszont magának a cikk üzenetének örültem, és kívánom, hogy igaz legyen. Bár talán csúsztatás tőlem, hogy a matematika eredményeit közvetlenül a fizikára vetítem rá, nem tehetek mást: nem nagyon tudom elképzeni, hogy a fizika véges és lezárható legyen.
Érzelmi okokból is remélem, hogy Hawkingnak legyen igaza. Az emberiséggel mi lenne, ha "vége lenne" a természettudománynak, fizikának, biológiának stb? Egyetlen végtelen dolog a matematika maradna, és, mint Neumann írta, a "külső", természettudományos inspiráció nélkül az is elbarokkosodnék. Formálisan lennének benne lehetőságek, de nem lenne ihlet, ami azokat kihozná belőle. Pár száz év múlva az egész embriséget tönkretenné a kutatás-felfedezés hiánya. Lehet bírálni, hog ma sem áll a kutatás-fejfedezés öröme rendelkezésre minen embernek. De ma legalábbaz elvi lehetőség megvan. Ha Hawkingnak nem lenne igaza, akkor a nagy elméletek lezárásával a puszta elvi lehetőség is örökre bezárulna az emberiség előtt.
Tehát remélem, Nagy Egyesített Elmélet a fizikában sem lesz. Helyette, kárpótlásul, inkább az örök életet kívánom az emberiségnek (mármint az egyén örök életét). Nem lehet természetes dolog az, hogy egész életében "az Öreg titká"-t (Einstein szavaival) kutatja az ember, és épp akkor, amikor végre éppen a legérdekesebb részhez ér, rendre le kell adni a kulcsot. Csak hát természetesnek szoktuk meg, mint ahogy -- gondolom -- a középkorban a csecsemőhalandóság volt megszokott, természetes istencsapása. Az sem ártana, ha az egyén elméje képes lenne legalább a saját kora összes természettudományát átfogni.
Nagy Egyesített Elméletet viszont nem kívánok, szerintem a természet megismeréséért folytatott feszítő közdelem mindörökre fennmarad, sőt egyre és egyre jobban elmélyül, bármikori lezárás nélkül.