Zeitgeist - Korszellem
  • PunkZoli
    #124
    az 3 dik rész

    Na megtaláltam ezt a topikot is, bár az eddig csak első részt láttam, de nem igazán mondott újat. Talán azért mert katolikus suliba jártam és az összes hittan órára ilyenekkel készültünk, mert igencsak manipulálhatónak és gyengének(sebezhetőnek) találtuk a hitoktatót. Érdekes, hogy egy olyan iskolába, ahol a hit és az értelmiségi hívő emberek kinevelése volt a cél, akkora ellenszevet öntött inkább a diákokba a vallással szemben(inkább az egyházzal szemben), hogy biztos vagyok benne, hogy az osztályunk 90% nem vallásos, vagy gyakorló katolikus. Akik meg azok voltak, maradtak, meg valahogy nekem mindig is az álszent vagy birka kategóriában maradtak.

    Továbbá az is érdekes, hogy csak azt akartam megkérdezni, hogy van e szinkronizált változata ennek, vagy nem véletlenül nem találtam eddig?!
    -ehelyett fosom a betüket feleslegesen