• SaGa Jr
    #18761
    Nem lesznek problémák (én legalábbis azokat amire utalgatnak problémának nem nevezném, hiszen a megoldásukra minden adott lesz a játékon belül), mert függetlenül a döntéseidtől a játékot így is úgy is be tudod fejezni akár lesznek bogarak az oldaladon akár nem, akár segítenek a robotok és alkotóik akár nem. Ha megmaradnak a bogarak meg minden szép és jó akkor könnyebb lesz, ha nem akkor nehezebb de a sikert mindenképpen el tudod érni.

    Ameddig nem merik bevállalni, hogy totális bukást jelentsenek a korábbi döntések olyannyira, hogy amiatt akár valamelyik korábbi részt is újra kelljen játszani mert anélkül csak totális pusztulás érhető el és sikerre esély sincs, addig csak egy szépen felfújt lufi az egész, nem tényleges áthatás.

    Shepi "halála" is csak egy, a folytatás szempontjából irreleváns mellékvágánya a második rész lehetséges befejezéseinek, hiszen ha ez valós lehetőség lenne, akkor nem is lehetne harmadik rész.
    Tehát azt a mentésedet nem is tudod applikálni majd ahol megpusztult, mert akkor a főszereplő hiányában nem tudod lejátszani azt a sztorit amiben ő garantáltan jelen van. Így még esélyed sincs olyan szituációt előcsalni ahol Shepard jelen sem lesz a játék során. Szóval ennyit arról hogy milyen komoly problémák lehetnek.

    A "problémák" csak egy másik utat jelentenek amivel ugyanoda eljuthatsz. Magyarán egy plusz szál ami bár némileg más utat jár be (nem tenném rá a kalapomat, hogy csak emiatt például teljesen más helyszíneket kreálnának kimondottan azért hogy totál más legyen a játék annak aki tett magasról a többiekre és csak a cél minél gyorsabb és hatékonyabb elérése végett küzdött) ugyanoda csúcsosodhat ki.

    Ez nem feltétlenül baj, csupán zavarónak érzem a túlmisztifikálását a fene nagy döntés kihatásosdinak, mikor valójában ez pont hiányzik és csak egyes elemeit használja a tényleges következmény rendszernek.
    Pénzügyileg a kiadónak valószínűleg nagyobb rizikó lenne mint amit elfogad, meg persze több melót igényelne a programozóktól és sztori íróktól (különösen tőlük). Arról nem is szólva milyen picsogást váltana ki egy ilyen játék piacra kerülése az átlag tizenéves, gondolkodni kevéssé szerető, gyors akcióra vágyó célközönségi rétegből akik már a legkisebb fejtörőktől, előre tervezéstől képesek agyérgörcsöt kapni.