• bgabor
    #566
    Szarkasztikus volt. Természetesen a tanknak az elülső páncélzata a legvastagabb, oldalt valamivel vékonyabb, és hátul a legvékonyabb.
    Tehát hátulról érdemes támadni a legdurvább ellenséges tankokat. Fontos még hogy a lánctalp lelövésével immobilissá lehet tenni bármilyen tankot, és a mozgásképtelen tank már félig halott is, hiszen utánna már gyerekjáték mögékerülni, ott találod el, ahol csak akarod.

    Az pedig, hogy ki kit lő ki előbb, az ágyúk kaliberén múlik és a találat pontosságán, illetve hogy kol találod el az ellenséges tankot.
    Nem igazságosság alapon megy. Mégyhogy szemétség.

    Szerinted amikor az amerikai harckocsizóknak 1944-ben a német Párducokat meg Tigriseket kellett megsemmisíteni, és ráment nyolc-tíz amerikai Sherman egyetlen Tiger II kilövésére, ők is nekiálltak kiabálni, hogy "ez nem ferr,ez igazságtalan", meg "ő egyetlen lövésből kilő mindket, a mi gránátjaink meg lepattannak róla, nem ér"? Nem, mert az élet nem így működik.