• donpedro
    #423
    Írok egy kis élménybeszámolót, hisz végigtoltam az első szezonomat champion fokozaton (advanced handling - a simet billel nem merem bevállalni), és bár az elején attól tartottam, hogy pontom se lesz, a végére nagyon belejöttem. 6 futam után ugyanis még 0 ponttal álltam, a végén meg 81 pontig jutottam, sőt, Sepangban nyerni is sikerült. Emellett még Indianapolisban is összejött egy 2. hely, és összesen 4 pole-om is volt. Mindez együttesen a 13. helyre volt elég az összetettben.

    Catalunyaban tört meg az átok, vért izzadva 15. lettem, és utána már csak egy pontnélküli futamom volt, az esős Motegi. Az igazi áttörés Sachsenringen jött, ahol az addigi 14-15. pozíciók helyett végig az élmezőnyben tudtam maradni, és végül hatodiknak futottam be. Utána már könnyebb volt.

    A bajnok Corsi lett, aki az első 9 futamból 6-ot (!) megnyert, plusz kétszer második, egyszer harmadik volt. Az ekkor szerzett előnye kitartott a végéig. Talma jól hajrázott, nyert 3 futamot az év vége felé, de már nem érte utol Corsit és Di Megliot.

    Sokat gondolkodtam, hogy felmenjek-e egyből a 250-be, hisz akár Pesek csapattársa is lehetnék, ami nem is rossz. Én azonban előbb szeretnék bajnokságot nyerni, úgyhogy inkább maradtam a 125-ben, és a Blusens Apriliahoz igazoltam, Redding és Vazquez mellé. Gyorsan ki is próbáltam az új motort a katari szabadedzésen, és az első körben mentem vele egy 1:59.5-ös pályacsúcsot, pedig messze nem volt tökéletes kör. Ebből kiindulva elég jók az esélyeim. Meglátjuk.