Galgagyörk
-
#444
Fegyvertartást nem szabad sajnos megengedni.
Pedig én is elgondolkodtam, hogy ha érettségihez + IQ + EQ (érzelmi szint felmérés!) teszthez lenne kötve, akkor tényleg csak azok kaphatnának akik értik mekkora felelősség ez.
Ez esetben attól kellene tartani ami a rokiigazolványokkal megy, feltörik érte a kocsikat, lopják (most aránylag kevés lőfegyver van feketén beszerezhetően).
Én inkább ugyancsak a jó példák szerint meglépnék pár dolgot:
1) magántulajdon védelme: ha első felszólításra nem hagyja el a területet (kísérletet sem tesz rá, vagy támadó jelleget mutat), bármilyen fegyverrel jogszerűen fel lehet lépni az illető ellen (akár halálos fegyverrel is)
2) ön-védelem: persze van ma is a (gumi)jogszabályban, hogy túlzott erőt alkalmazhatsz saját vagy más életének védelmében, de ezt keményebben le kell fektetni. Ha valaki kést, vascsövet, fegyvert vesz elő már fennáll, ha túlerőben vannak szintén. Az elkövetők pedig nem garázdaságot követnek el, hanem életveszély okozása->előre kitervelt gyilkosság(i kísérlet)
3) életveszéllyel fenyegetés: most garázdaság, pedig zsarolásként kellene kezelni (pénzt vagy életet ugyebár) és halmazatilag gyilkossági kísérletként
4) terrorizmus: vasúti sínt felszedni terrorizmus, fénysorompóból ellopni az aksit szintén, telefon-internetes kábeleket lopni úgyszintén, felszedni a síncsavarokat úgyszintén ... és ennek megfelelően bánni az elkövetőkkel (tömegszerencsétlenség okozásának veszélye miatt, bomba vagy síncsavar, egyre megy)
5) 3count: amcsiknál jól bevált, hogy a harmadik komolyabb bűntényt követően automatikusan életfogytot kap az illető
6) büntetés: a fent felsoroltakra: Börtön + kényszer MUNKA. Feltételes szabadlábra helyezés feltétele, hogy mennyit dolgozott börtönévei alatt. Ezzel törlesztene a társadalomnak ... hirtelen mennyi új országút épülne fel, és lenne elrettentő ereje ...