• Ghoosty
    #118
    Hogy ne legyen túl hosszú a hozzászólásom, ezért kezdek mégegyet az erkölcsök nem ugyanolyanok mindenhol témakörben:

    Számunkra nem elfogadott az, hogy más házastársával szexuális kapcsolatunk legyen. Ez azonban a régebbi korokban nem így volt. Jellemzően az alacsony populációjú népekre, mint pl az eszkimók. Ugyanis az alacsony létszám miatt már belterjessé vált a szaporodás, ezért genetikailag degenerálód a népesség. Ezért alakult ki az a szokás, hogy a vendégnek felkínálják az asszonyt, amit illett is elfogadni.

    Vagy a kannibalizmus. Az se úgy történt ahogy a rémmesékben, meg a filmekben va, hogy mentek és elraboltak embereket és megették őket. Ez a kultúra Óceánia szigetvilágában alakult ki ahol ugyebár kevés volt az állati fehérje, tehát gyakori volt a vérszegénység és egyéb ebből fakadó betegség. Azonban ők is emberek voltak ezért néha háborúztak egymással és előfordultak halálesetek. A háború végén a nyertes félé voltak a holttestek, amiket utána elfogyasztotak, így kiegészítve az állati fehérjeszükségletet. Így úgy gondolom, hogy abban a közegben nem elítélendő az emberi hús fogyasztása.