2ivmws8.jpg
  • OptimusPrime
    #2996
    Jó a Fringe, én itt sokakkal együtt az elejétől nézem, voltak ugyanúgy blőd gyenge részek, mint nagyon pörgős, többször is megnézősek. Ez ilyen. Alapvetően megoldásait tekintve, hogy képes volt egy-egy momentumon elkerekedni a szemem már megért minden megnézett percet.
    Remélem ebben a pár részben már nem basznak el semmit, de hát miért is tennék? És az a kis "szemét" amit Peter magába engedett fog még érdekeseket produkálni, Windmark karaktere még nagyon rejtélyes, remélem ki fog róla derülni még valami ami fenekestül forgatja majd meg az eddigi elképzeléseket. Gyorsabb, ügyesebb, ravaszabb és okosabb, mint a Megfigyelők maguk, mint valami mutálódott Megfigyelő, vagy nem is tudom. Én is azon a véleményen vagyok, hogy September a fiú, akit a zsebuniverzumba zártak és most még sincs ott. Hogy hol van akkor? Nem hiszem, hogy Windmark hozta volna ki, remélem erre is választ kapunk hamarosan.

    Ha marad pár szál, ami nem lett elvarrva, az sem olyan nagy baj, itt a sokat emlegetett X-akták kábé utolsó évadának utolsó két összevont része adott választ arra, hogy mit is lehetett rajta 8 évadot húzni, a köztes részek - ezek szerint - mind félbe hagyott szálak, mert sok olyan volt, hogy Mulder ül a jelentése felett és nézi a plakátját az irodájában és azok az elvarratlan szálas akták is az 6. vagy 7. évadban a porrá emésztődnek, ott akkor fogyott el az írók fantáziája, nem a Rejtély lesz az első, ahol ezt nem fejezik be.

    A Jericho-ban is sokkal több volt, másfél évadot élt kis sorozat, pedig azt is szerettem, kár azért is, ahogy ezért is, de ebből nem lehet még egy X-akta, persze a semmitmondó szeméthegy Született Feleségekből aztán mehet a 8 évad..., hogy a Sex és New York-ot már ne is vegyem ide, de az meg már tényleg más rétegnek szól, azoknak, akik Fringe-et az életben nem ülnek le nézni Amerikában!

    Szóval hajrá Fringe, remélem odab*szós évadfinálénak nézünk elébe! :)