A második rész
  • Prince23
    #74
    A Ubisoft neves dizájnere, Michel Ancel nemrégiben egy interjújában elárult néhány részletet az egyelőre igen nagy csend közepette készülgető Beyond Good & Evil 2-ről.


    A tavalyi Ubidaysen leleplezett Beyond Good & Evil 2-ről egyelőre még nem tudunk túl sok mindent - lényegében csak egy teasert láthattunk róla -, a játék mögött álló Michel Ancel azonban most beszélt egy keveset a folytatásról. Lássuk a leglényegesebb információkat.

    >> Sok visszatérő karakter lesz a Beyond Good & Evilből, de alapjában véve is szeretnék megtartani az első rész "lelkét", így hasonló atmoszférára számíthatunk a folytatásban is.

    >> Az előzmény esetében mind a külsőt, mind pedig a játékmenetet illetően sok mindent nem tudtak megvalósítani a hardveres korlátok miatt, most azonban már ez a probléma nem áll fent, éppen ezért a második rész a külcsínt tekintve egy picit másmilyen lesz, és a játékmenet is változni fog - Ancel azt mondja, hogy nem szeretnék, ha csak egy új sztorival körülszőtt Beyond Good & Evil lenne a folytatás.

    >> A játék világa sokkal nagyobb lesz, és több lehetőséget is fog kínálni - azt szeretnék, ha a játéktér határai lényegében láthatatlanok lennének, amit az első rész esetében nem sikerült maradéktalanul megvalósítaniuk.

    >> Nem fogják elkövetni még egyszer azt a nagy hibát, amit az eredetivel, vagyis hogy nem kapja meg a kellő marketinghátteret a játék, Ancel szerint ráadásul most már a dolguk is könnyebb, hiszen amíg az első rész egy teljesen új cím volt, addig a folytatásra már alapból is rengetegen kíváncsiak.

    >> A konkrét célplatformokról ezúttal sem esett szó, csupán a "nextgen" kifejezést használta a dizájner, így továbbra is az Xbox 360, PlayStation 3, PC platformhármas a leginkább valószínűsíthető.

    >> Nem véletlen, hogy ezidáig nem hallhattunk megjelenési dátumról: a Beyond Good & Evil 2 fejlesztése egyelőre csak a preprodukciós fázisban tart, és a Ubisoft részéről sincs semmilyen nyomás a montpellieri stúdión, így egyelőre nyugodtan dolgozhatnak.

    gamer365