Online szerepjátékok rabjai
  • Balumann
    #96
    :P
    Természetes egyébként, hogy aki kedveli vagy kedvelte a játékot, az védeni próbálja. Könnyű ellen érveket felhozni, mert nagyon sok probléma van, ami talán még rosszabb is ennél.
    Kicsit egyébként a melegek problémája jut eszembe (bár az tényleg betegség többségnél vszínűleg), ők szeretnék ha elfogadnánk de egészséges és okos ember nem tudja. Na most a WoWnál is ugyan ez, kívülről nézve egy teljesen értelmetlen dolog, egy kitalált világban egy értelmetlen karakter fejlesztése céltalanul, és csevegés idegen emberekkel.
    A játék úgy van megcsinálva, hogy jó idő húzó legyen, leköt a sok hülyeséggel amivel el lehet szórakozni néhány ismerőssel, de nem lehet elmenni közben ha nem akarsz lemaradni, meg harc közben kilépni, ráadásul állandóan bővítik is. Van aki ki tud belőle szálni időben és rájön hogy mennyi idejét elcseszte értelmetlenül, de sajnos sokan nem.
    És erre én azt mondom amit tanítottak nekünk más esetnél, hogy ha hagyjuk, akkor saját felelőségünk is, hogy ő olyan marad.
    És mint írtam, akik forumoznak is azok általában nem függő kockák, mert azok általában minden percüket a játékban töltik h addig is fejlődjenek, ez a forumozás túl valós dolog... ^^

    És az előbb leírtak miatt elítélem a wow-ot és az ilyeneket. Akkor nem ítélném el, ha nem fejleszenék tovább, lenne vége vagy cél benne... leköt egy ideig és utána jöhet más. De nincs, felfejlesszük a karaktert és aztán lehet menőzni vele, mászkálni, stb. -.-