-
#4437
Szevasztok Tagok!
Először némi elmélet, hátha van itt olyan, aki nem tudja, hogy miről is polemizálunk?!
A hangszedő, magyarul pickup nem más, mint egy jelforrás. A hanglemez barázdáiban tárolt hangrezgések letapogatására és elektromos rezgésekké alakítására használjuk.
Arra nem térek ki, hogy hányféleképpen lehet őket csoportosítani, elég annyi, hogy felépítésük szerint lehet:
-piezoelektromos
-induktív
-kapacitív
-elektronikus
Az induktív jellegen belül lehet mágneses és dinamikus.
Hogy egyszerűbb legyen, a mágnesesen belül is van még 3 csoport:
-mozgó mágnese
-mozgó lágyvasas
-változó mágneses
Én ezt már ezeréve tanultam, így ezek nagyrésze már nem is létezik.
Na, mindegy. Ami érdekes, az a Mozgó Mágneses (M.M.) hangszedő !!
MM.: a hangbarázdában mozgó lejátszótű mechanikai rezgésének megfelelő hangfrekis kimenőjelet a mágneses indukció elve alapján állítja elő: ha egy tekercsen áthaladó mágneses erővonalak száma változó, a tekercsben áram indukálódik, ami a kivezetéseken feszültségváltozásként jelenik meg.E hangszedőben egy vagy több tekercs a jelátalakító, melynek vasmagja előtt a LEJÁTSZÓTŰ TARTÓSZÁRA EGY PARÁNYI MÁGNESRUDAT REZEGTET, a lejátszott barázdák rezgéseinek megfelelően. A rezgések ütemében folyamatosan változik a mágneskör fluxusa, ami miatt hangfrekis váltóáram keletkezik, indukálódik a tekercsben.Ezektől 5 ... 10 mV jelfeszültség minimum elvárható.
MC.: ez másnéven dinamikus vagy mozgótekercses.
A dinamikus hangszedő TEKERCSET a LEJÁTSZÓTŰ TARTÓJÁRA tekerik. Emiatt hívják mozgótekercses hangszedőnek. A tűtartóra tekercselt 40...100 menetnyi tekercs ÁLLANDÓMÁGNESES TÉRben mozog lejátszás közben, s ezáltal a barázdakitéréssel egyenesarányos feszültség indukálódik a meneteiben, ami a kivezetéseiről elvezethető !!
Itt ugye,a tekercs tömege elenyésző, így az effektív tűtömeg is csekély.
Ezáltal e típusban igen jó a tű rugóengedékenysége és a barázdakövetési rugalmassága. S méghozzá: mivel a tekercs alacsony menetszámú - még a nagy mágnesetér ellenére is - csak TIZED mV-NYI JELFESZÜLTSÉG indukálódik. Ez ellenben IGEN CSEKÉLY TORZÍTÁSÚ !!!!
Viszont ez a legnagyobb baja is : a megfelelő jel-zaj viszony érdekében a hangszedőt CSAK vmilyen ILLESZTŐTRANSZFORMÁTORON keresztül lehet csatlakoztatni az ELŐERŐSÍTŐHÖZ !! Magyarul elő-előerősítőn keresztül !
Így sajna a elérhető jel-zaj viszony erősen függ az illesztőtrafótól is.
A KÜLÖNBSÉGEKRŐl
-A mágnese hangszedők roppant kényesek arra, hogy milyen impedanciával terheljük őket, erre az mc sokkal kevésbé érzékeny.
-Ugyannak a barázdának a lejátszásakor az MC-modellek nagyobb ENERGIÁT szolgáltatnak, mint az MM. Ne ess pánikba, hogy akkor minek is kell hozzá az illesztőtrafó: amihez kell, az millivoltban mért FESZÜLTSÉG, itten pedig
TELJESÍTMÉNYről beszélek !! Remélem, aki eddig eljutott az érti miről próbálok vartyogni !!
A teljesítmény, amelyet nanowattban kellene megadni, annyi, mint a feszültség a négyzeten, osztva a lezáró impedanciával. Az MC modellekre akár néy-ötszörte nagyobb érték is kijöhet, mint az MM-re !!!!!!
- Az MC rendszerek kevésbé érzékenyek a NEEDLE DRAG DISTORTIONRA, magyarul kb. tűvonszolásos torzításnak nevezhetjük.
Arról szól, hogy a lemez, amint hátulról előre fut a tű alatt, minduntalan magával rángatja azt, a súrlódás révén. Ez hozzávetőleg a tűerő egyharmadát teszi ki, tehát számottevő erő, de nem konstans, hanem a zenei program ütemében, a tű és a barázda súrlódásának arányában változik.Ha képes elelhúzni magával a tűt, akkor ez igen kellemetlen Frekvencia-modulációt okoz, mivel a tűhegy hol előbbre, hol hátrébb tart a műsorban a kelleténél. A nem kívánatos tűmozgás hatására elektromos jel is keletkezik és ez INTERmodulációt okoz. Az MC ezekre érzéketlen, az MM ellenben ....
Kb. ennyit akartam írni a kérdésben, remélem lesz aki végigküzdi magát rajta. :)))
Összesítve:
MC fényévekkel jobb minőség
MM: klasszisokkal olcsóbb, már csak az illesztőtrafó hiánya miatt is.
A lényeget próbáltam nagybetűkkel kiemelni ..
Forrásanyag: HiFi Magazinok, saját kútfő !