Hoztam nektek 3 zenét, de...
Mivel kissé megcsömöröltem a rengeteg linkböl kifolyólag (Edyta féle tömeglinkelésröl "beszélek"), úgy gondoltam fűzök is a köv. feltöltésekhez néhány szót, mondjuk tálalásként.
David Christie eme számának meglehetősen eredeti a hangzásvilága, én legalábbis nem hallottam eddig hozzá foghatót. Többször képes vagyok egymás után lejátszani anélkül, hogy ráunnék, sőt, mindig találok benne valamit amire érdemes odafigyelni. Ezt a számot hallgatván (megfelelő hangerőn és minőségben természetesen), a jóhangulat garantáltan nem marad el.
A köv. "nótát" Mike Oldfield "fémjelzi", úgy gondolom tulajdonképpen nincs is szükség hozzáfűznivalóra. Annyit "mondok" mindössze, hogy ez a szám sosem nyert népszerüségi versenyt, viszont kiemelkedő a hangszerelése, Anita Hegerland hangja pedig lenyűgöző.
Végül, de nem utolsó sórban ime egy Yello produkció.
Nem, nem a "The Race"-röl van szó és a "Rubberband Man"-röl sem.
Ez egy olyan zene amelyröl, ha nem kerül kezembe az album, vélhetőleg sosem hallok sehol. De a kezembe került és érdemesnek tartom megosztani veletek mivel azóta, hogy először meghallgattam a számot, egészen más fényben látom a Yello-t. Bizony, ez a zene szöges ellentétben áll az ismert slágereikkel, viszont olyan remekbe sikeredett, legalábbis szerintem, hogy nem sajnáltam az időt arra, hogy extended verziót csináljak belőle.
Sok mindent irhatnék még erröl a számrol, de "beszéljen" helyettem inkább a zene.
#100