• Danecay
    #445
    Na, úgy látom, hogy a videó itt is megvolt, de a képeket hiányolom. Engedtessék tehát meg:




    A következő, minden bizonnyal nem hivatalos kép is állítólag a játékból való:


    Pár infó a játékkal kapcsolatban, mert itt a topicban nem sok minden derül ki :)
    Karrierünk során nem csak a pályán, hanem a paddock-ban is jól kell szerepelnünk, ugyanis fontosak lesznek majd a sajtó kérdéseire adott válaszaink is, mert ezen a területen is meg kell felelnünk. Na nem egy Mass Effect szintű és mélységű társalgásra kell gondolni, de feltehetően több válasz közül ki kell majd választani a leginkább megfelelőt. Továbbá, fontos lesz a játék során, hogy nem csak a konkurens csapatokhoz mérten hozzuk a lehető legjobb eredményt, (istállók és erőviszonyok függvényében) hanem csapaton belül is mi domináljunk, mert ebben az esetben mi leszünk megtéve első számú pilótának, így mi kapjuk meg hamarabb a fejlesztéseket, valamint szavunk is többet fog nyomni a latba, követelőzhetünk, ahogy írják egy cikkben, fegyverként használhatjuk a médiát, ellenkező esetben ennek a fordítottja következik be. Az időjárással kapcsolatban. Teljesen dinamikus lesz, így indulhatunk száraz körülmények között, majd körözgetés során ránk szakadhat az égi áldás, melynek következményében nem csak az aszfalt lesz vizes, hanem vízátfolyások é tócsák alakulnak ki a pályán, ami tovább nehezítheti a körök teljesítését, különösen akkor ha nem a körülményeknek megfelelő gumikon vagyunk kint a pályán. Az eső elálltával és az idő teltével kezdenek majd kirajzolódni az ideális ívek, amiket érdemes is lesz használni a jó köridő érdekében, ugyanis a játék 30 cm2 pontossággal tudni fogja, hogy milyen körülmények uralkodnak a pálya bizonyos pontjain, így ennek megfelelően is fog viselkedni az autónk rajta. A gumik melegedéséről ha jól emlékszem nem esett eddig szó sajnos :( A napszakok változása még nincs abban a fázisban, hogy ezt be tudják mutatni.
    Mai infók:
    Az autónk fejlődni fog a szezon során, mondjuk erre lehetett következtetni abból, amennyiben mi szerezzük meg a domináns pilóta szerepét csapaton belül, mi kapjuk meg elsőként a fejlesztéseket. Az autók elvileg nem csak teljesítményben, de vezetési élményben is eltérnek majd egymástól. Skálázható lesz a a verseny hossza, futhatunk akár teljes hosszúságú futamokat, de ha erre nincs időnk és/vagy kedvünk módosíthatunk rajta. Az autóinkat magunk is beállíthatjuk, de ha nem értünk hozzá vagy nincs kedvünk vele pepecselni akkor kérhetjük a “mérnökünk” segítségét. Feltételezem ebben az esetben egy előre elkészített setupot kapunk. Sajnos ismét egy kedvezőtlen hír számomra. Úgy néz ki az autók nem fognak majd semmilyen mechanikus hibát elszenvedni Ezek szerint nem melegíthetjük el defekt-ig abroncsainkat, és szétpörgethetjük motorjainkat minden következmény nélkül És végül egy számomra nem egyértelmű dolog. Karrierünk maximum 7 szezonon keresztül tarthat majd. Ez úgy tudnám elképzelni, hogy két karrier mód között lehet választani. Egyikben bármelyik tetszőleges csapatot választhatjuk (elvileg erre lesz módunk is a játékban), a másikban pedig csak valamelyik kis csapat közül választhatunk és az elért eredmények alapján tudnánk felküzdeni magunkat a középmezőny csapatain keresztül a top istállókig, hogy a végén lehetőségünk legyen megszerezni a VB címet, és erre állna hét szezon rendelkezésünkre. A második lehetőség csak fantazmagória a részemről, de nem lenne hülyeség és nem kicsit növelné meg a játék újrajátszási potenciálját. A pálya állapota egész hétvége során javulni fog, köszönhetően a felvitt gumi mennyiségének amit körözgetés során viszünk fel a virtuális aszfaltra. A bokszkiállás során ha jól értelmezem félig meddig irányítjuk az autónkat, gondolom csapatunkat elérve átveszi az irányítást az AI. A felvezetőkör és a Safety Car hiányáról már azt hiszem itt is volt szó.