• Danecay
    #17552
    Tehát akkor ez sem hiba, itt is a játékosokkal van a baj akik annyira hülyék, hogy nem tudják megfeleltetni az XBOX gombjelöléseket a többi vezérlőn alkalmazottakkal. Én is hülye vagyok mert bár kiírja, hogy a boksz-ból való kihajtáshoz az "A" jelölésű gombot kell használni amit nem tudom kapásból minek felel meg a PS/PC kormányomon. Végignyomkodom tehát az összes gombot a kormányon de mindhiába mert nem tudok kihajtani a bokszból. Megnézem tehát a neten, hogy melyik gombnak is kellene lennie az "A" jelölésűnek, mert, hogy ez tök normális, hogy ennek így kell működnie (irónia), majd miután megtudtam, hogy melyik is, direktben nyomkodva azt sem történik semmi. Egyéb ötlet híján elkezdtem nyomkodni a billentyűzetet és végre az "ENTER" megnyomásának hatására ki tudok gurulni, amit igaz nem tudok összefüggésbe hozni az "Y" gombbal, főleg úgy, hogy én egy darab opciót nem konfiguráltam billentyűre. De igazad van, jó ez így! Jelzem az eddigi részekben nem volt semmi ilyen jellegű problémám, gyakorlatilag mindent vezérelni tudtam a kormányról.
    Az is marhára idegesítő, hogy a menüben mászkálva, egy szinttel történő visszalépéskor nem az a menüpont marad kijelölve amibe korábban be voltunk lépve, hanem mindig a menüsor legtetejére vagy légaljára ugrik.