• Sance231
    #37
    Az a legszomorúbb, amikor a turbómagyar nem veszi észre a saját parasztságát, és azt hiszi, hogy egy nyilvános fórumon mindent lehet. Ráadásul te az a beszűkült látókörű ember vagy, aki még általánosít is, és rossz következtetéseket von le belőlük. Nem vagyok warezhuszár (bár azért tegye fel a kezét az, aki még sosem töltött le semmit, hadd utaljam át neki az "Év álszentje-díjat":)), de engem igenis zavarni fog, ha 10 naponta netre akar mászni a drága, és az is érzékenyen fog érinteni, ha a sok aktiválgató miatt beszarik a Bioware szervere, én meg csak nézem a hibaüzenetet játék helyett. A megjelenés napján pedig valószínűleg a szerverek terheltsége miatt szinte lehetetlen lesz hitelesíteni a programot.

    Másrészt pedig nem a rohadt nagy warez miatt megy el kevés játék PC-re, hanem mert szarok a játékok a konzolátiratok nagy száma miatt. És hát lássuk be, egy PC-s gamernek nem éppen az álma válik valóra azzal, hogy rosszul optimalizált konzolos játékokkal játszik.

    Legutóbb az keltett nagy felhördülést, hogy az EA otthagyta a PC-t a sportjátékok terén. Az első mutogatást ilyenkor azonnal a warez kapja a kiadó részéről, holott a PC-s NBA Live már körülbelül 3 éve minősíthetetlenül színvonaltalan volt. Nem csoda, ha nem vették, nem is fog hiányozni.

    Ezzel szemben az Oblivionból milliókat adtak el úgy, hogy nem is volt rajta másolásvédelem. Biztosan a warez miatt!

    Nem a másolásvédelemmel van a baj, azzal van a baj, hogyha feltörik a védelmet, akkor az illegális példánnyal rendelkezők jóval zökkenőmentesebben fogják tolni a Mass Effect-et. Ha ez megtörténik, részemről letöltés lesz. A magyar feliratokat meg nem szeretem, mivel sokat elvesz az élményből egy béna fordítás, és eredeti nyelven amúgyis jobb. Emlékezzünk csak az UT3-ra.

    Szóval inkább fogadd el, hogy nem csak a te marketinggel és kiadói kimagyarázásokkal elvakított nézőpontod létezik, és próbáld meg tolerálni, rosszabb esetben megérteni másét is.