StarGate Universe (TV)
-
#2238
Ki mondott ilyet? Azt mondtam, hogy ha olyan jó lenne az SGU, akkor a nézők kisebb százaléka választaná a Monkot, tehát nem 1,34, hanem mondjuk 2 millió nézője lett volna a Monk ellenére is - már ha elfogadjuk a Monk-os magyarázatot.
De a lényeg az, hogy az SGU csúszik lefele, azért a SyFy nézőközönsége tud 2-3 milliós stabil nézettséget is nyújtani, ha érdekli a sorozat (Eureka, Warehouse 13, de a BSG is két millió feletti átlagot produkált). Az SGU első fél évada 1.7 milliós átlagot mutatott fel, úgy, hogy az első három-négy rész volt csak 2 millió környékén vagy felette.
Ha a Showrunnnerek valóban akarnak valamit csinálni a sorozattal, akkor gyökeresen meg kell változtatni a sorozat szellemiségét és stílusát, és reménykedni kell, hogy visszatérnek a nézők. Márpedig szerintem a SyFy sem elégedett az eddigi eredményekkel, a Sci-Fi Wire oldalon (a SyFy közösségi szócsöve) is az utóbbi időben mélységesen hallgatnak az SGU nézettségről, a legutolsó ilyen post az volt, hogy lenyomták a Dollhouse-t, ám számokat már nem publikáltak. Ellenben ott rúgják az ABC két sci-fijét (Flashforward és V), ahol érik...