Alacsony költségből, állkoppantó modellek

tumblr_mdmwcxjy0m1qch28ro1_r3_500.gif
  • Tinman #152
    Kb. 11 órát öltem bele, ebből 4-5 óra felesleges munka volt, 1x én rontottam, egyszer meg a felirat csapott be.

    2 szegélye van, a 2. szegélynél azt hiszem 2E van ráírva, hogy az majd oda ragad, hát nem. Amikor a külső részt csinálod /a Maya motívumokkal/ akkor nagyon légy résén.

    A másik ami baj történt a láda kapcsán, az annyi, hogy mm pontosan vágtam, hajlítottam ragasztottam és mégis a külső keretet amikor tettem rá, volt 2 mm difi és már össze volt ragasztva... szerencsére nagyon szépen ki tudtam javítani a hibát, pedig rendesen bele kellett vágnom, emiatt egy plusz tartófület is kapott belülre, de így legalább erősebb a szerkezet és egyáltalán nem látszik.

    Elméletileg már ma este kész leszek vele, már nagyon várom, szeretném már egyben látni.