• BlackRose
    #28
    dez, egy cég kimondottan azért létezik mert az úgynevezett operational cost kisebb mint a transactional cost, és pontosan annyira terjeszkedik amennyire ezt a két költség közotti arány megengedi (lehet tovább is de akkor veszteség lesz a vége). Az AMD éppen ezt tette, mert olyan dolgokra is szétszorta az egyébként CPU fejlesztésre és gyártásra nagyobb mértékben hasznosítható tőkét amelyek nem első rendűleg fontosak a cégnek. A chipset esetében igazad van, de azért nem kellett volna megvenni az ATI-t, évek során kifejleszthettek volna saját chipsetet. A GPU esetében viszont semmi köze a dolognak, az ATI nem az Intelel versenyezik hanem az nVidiaval, az Intel GPU piaca (integrált) elérhető lett volna az AMD számára szintén saját fejlesztésel is, legroszabb esetben pl. az S3-at vette volna meg 5x kevesebb pénzért. Szóval az AMD esetében a transactional cost majdnem nulla volt, mert az ATI szálította a chipseteket is és a GPU-kat is az AMD költsége nélkül, és most ezt felváltotta egy olyan rendszerre ahol a transactional cost még mindég nulla (negatív nem lehet), viszont csinált magának operational cost-ot mert most már az ATI az ő gondja, ő kell, hogy működésben tartsa, a fejlesztés is az AMD-e.

    Szóval az AMD vezetői éppen a cég létének első és legfontosabb törvényét szegték meg. Két vagy több ember, cég csak akkor egyesül cégé vagy nagyobb cégé ha a kettő közötti együtműködés ára (transactional cost) nagyobb mint ugyanaz a munka elvégzésének az ára ha egyesülve vannak. Ronald Coase írt erről, csak vigyázz mert még neki is kellett közbelépni azért mert majdnem minden közgazdász rosszul értelmezte amit mondott, a mai világban ahol mindenki azt hiszi, hogy a cég azért létezik, hogy termeljen és, hogy nyereséges legyen nem is csoda, hogy ilyen hibák sorozatával találjuk szemben magunkat. A cég azért létezik, hogy a termelés költségei minimizálódjanak, termelni és nyereséges lenni lehetséges cég nélkül is és kis cégel is, viszont ha a transactional cost magas akkor kifizetőbb céget alapítani (esetenként lehetetlen cég nélkül fennmaradni - itt most nem jogi hanem kizárólag gazdasági szemszögből nézve), cég = nincs transactional cost, van operational cost; magán személy = van transactional cost, nincs operational cost. Kis cég, nagy cég esetében mindkettő van, az arány viszont az ami arról dönt, hogy egy cég növekszik e vagy éppen mint most az AMD zsugorodik.