• Breki33
    #422
    Kerékpáron is kötelező a mellény
    Magyarországon, június 1-jétől éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező a kerékpárosoknak az úgynevezett láthatósági mellény használata lakott területen kívül.

    Évente 2000 kerékpáros sérült
    A KRESZ ma életbe lépő módosítását a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kommunikációs főosztálya azzal indokolta, hogy évente mintegy 30 ezren sérülnek meg közlekedési balesetben Magyarországon, köztük 1800–2000 kerékpáros.

    A hajtó személyre vonatkozik
    Nagy Gábor százados, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalom-ellenőrzési főelőadója elmondta: a lakott területen kívül éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között érvényes szabály csak a hajtó személyre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha egy 18 év feletti személy 10 év alatti gyermeket visz, csak a felnőttnek kell mellényt húznia, tandemkerékpár esetén viszont mindenkinek, aki nyomja a pedált.