#89041
Nem vállalnám senki előtt sem amit itt írok, főleg nem a bíróság előtt, mert murvára semmi közük hozzá, hogy itt mit hülyülünk össze. Mivel a tudjukkik imádnak minden szót kifacsarni és minden információt felhasználni az ember ellen, így ez a fórum (is) kész öngyilkosság sajnos. Mivel az írott szövegről utólag nem lehet bebizonyítani, hogy csak poénból írtad, vagy pont iróniából és az ellenkezőjét gondolod, esetleg csak felzaklatott lelkiállapotban, kevésbé beszámítható módon írtad, stb. így igen ingoványos (és inkorrekt) ez alapján megvádolni embereket. Főleg, hogy szinte MINDIG kiragadják a szövegkörnyezetből (és a mások hozzászólásaiból, a "vitából") a mondanivalódat és eltorzítják az értelmét az ő szájízük szerint.
Persze az idióták szeretnék írásos vallomásként felfogni az itt történteket is (és utána rögtönítélő bíróság elé küldenék az embert és lefejezés a vége), pedig ez csak egy kötetlen, könnyed magánbeszélgetés legtöbbször.
Mióta lehet pereskedni az alapján, amit valaki idevet egy fórumra, azóta a szólásszabadság utolsó lehetősége is összeomlott végleg. SOHA sem mondhatod ki a véleményedet, hacsak nem készülsz fel előre a szörnyű meghurcoltatásra és büntetésre. SZép új világ.