• Dzsini
    #81077
    De ők (és azok, akik kiadták a helyet) tehetnek arról, hogy a tűzoltóság által meghatározott 307 fős limit ellenére ~2800 főt toltak oda be, a jogszabályok hiányosságait kihasználva. A bővítések már megindultak, de akkor is 3 állandó és 3 menekülő lépcsőház meglétével EGYÜTT is maximum 1100 fős terhelhetősége lett volna a helynek. És innentől mindegy, hogy késsel hadonásztak, vagy csak azt mondta valaki, mert majdnem tízszer annyian voltak ott teljesen tilosban, mint amennyien lehettek volna. És ez a szervezők felelőssége. És mindegy, hogy volt már régebben is hasonló méretű esemény a helyen, az is szabálytalan volt, és csak a szervezők szerencséje, hogy idáig nem kellett valami miatt menekülni (pl. tűz üt ki valahol).