#73998
Na jó, de épp ez a gond, hogy az emberek a szolárium esetében olyanokból indulnak ki, mint a sárga plázacicák, meg a lent látott srácok. Azért ők durván kenik ezt a szoláriumos témát, szerencsére felénk még nem ez a megszokott. Ismerek sok olyan embert, aki elmegy tavasszal 3 héten át heti kétszer, 5-6 percre. Fontos, hogy ha lehet, új szoliba kell menni, mert azok kevésbé sárgítanak és annyira nem is egészségtelenek. Persze nem is egészséges, de mértékkel kb annyira ártalmas, mint ha kifeküdnél a természetes napfényre. Sajnos most már az is gáz. Meg elvileg, aki rendszeresen jár szoliba, annak a sima napfényen is onnantól vigyázni kell, mert növeli a rák kialakulásának lehetőségét. De ekkor sem a szolitól lesz az, hanem a napfénytől, az UVB sugárzástól.
Feküdtem már ki hófehér bőrrel napozni, kellemes pirulás, hámlás lett belőle. Kipróbáltam, hogy előtte kicsit szoli, hogy ne hófehér legyek /ettől még sárga sem lettem/, ezt követően a nap sem kapott le annyira hamar.