Mi a véleménye erről a határon túli magyaroknak? Vannak-e ilyen jellegű felmérések? Ha vannak, akkor erről miért nem lehet hallani? Ugyanis nekem egy nagyon visszatetsző dolog, hogy mi szavazunk arról, hogy velük mi lesz, úgy, hogy az adott szavazónak semmiféle információja nincs arról, hogy az érintettek mit akarnak (nyilván minket is érint a dolog, de azért mások a súlyok). Felháborító felelőtlenségnek tartottam már az első népszavazást is, mert a kampány gyakorlatilag egy ócska pártpolitikai csatározás volt, a határon túl élő magyarok pedig nem tudták képviselni magukat a médiában. Illetve csak nagyon kis mértékben, egymással is ellentmondó véleményekkel, az egyes megszólalók mögött álló tömegbázis feltüntetése nélkül. Ilyen körülmények között kicsit is felelősen gondolkodó ember nem megy el szavazni, pláne úgy, hogy nem is a saját, hanem mások sorsáról dönt.