#63811
Ahol már másodpercekről van szó, ott a kapcsolat lényegében használhatatlan.
Az én első internet-kapcsolatom mikrohullámú volt. Az utcánkban akkor még csak tervben volt az új kábel felszerelése. Három szolgáltató volt elérhető, kettő adóira nem volt tiszta rálátás, a harmadikról pedig tudtam hogy kontárok. De hát nem volt más választásom.
Egy évig használtam ezt a netet, hát mit mondjak, emlékezetes év volt. Én még szerencsés voltam, mert egy külön elosztóra kerültem rá, kisebb volt a terhelés. De még így is sokat ingadozott. Talán az volt a legrosszabb, hogy pont a használhatósági határon mozgott, volt hogy jól ment, volt hogy szakadozott. Mondjuk legalább nem volt olcsó. :)
Fülig ért a szám amikor felszerelték az új kábelt, és kiköttethettem a fenébe.
Egyébként kedves emlékeim vannak a korai betárcsázós telefonnettel kapcsolatban, jó pár StarCraft partit letoltunk a barátomnál.