• Dick Riddick
    #63796
    Egyik barátomnak és az öccsének a T-COM-al volt rengeteg problémája. Brutálisan ingadozott a sávszélesség, rengeteg szakadással. Megvizsgáltuk a dolgot, egyértelmű volt hogy a szolgáltatással van probléma. Kijöttek, lecsekkolták, rendben, most már nem lesz gond. Hát volt. Másodszor már kiszállási díj felszámításával mentek volna ki, sok-sok huzavona, végül csak rásandítottak még egyszer. Belőtték, egy hónapig nem volt gond, utána megint szakadozott. Ekkorra lett elegük az egészből, ki akarták köttetni, de a cég a hűségnyilatkozatra hivatkozva komoly pótdíjat akart felszámolni (50e forint). Sok sok levelezés, asztalcsapkodás és huzavona után mégiscsak ki lett köttetve, fizettek is valamennyit, 10e forint körüli összeget, és így lett vége. Barátom öccse meg fogta a T-COM-os dobozt, beletett mindent ami a kiszerelés után maradt, és szépen elhelyezte egy takaros konténerben.
    Ez évekkel ezelőtt történt, lehet hogy azóta változtak a dolgok, vagy csak elszigetelt eset volt, remélem másnak nem volt ilyenben része.