• Ability
    #52761
    Májgád. Én már azt sem tudom mikor tettem be utoljára kérdést, ha volt is netán 1-2 az elmúlt időszakban biztos csak olyat tettem be, amit úgy gondoltam nem kell csinosítani, mivel nincs már erre időm, és ez is kényszer volt, mert üres a várólista. Szerintem egyikünk sem hiszi, hogy mi feljebbvalóak vagyunk, csak annyi a különbség, hogy mi állandóan figyelemmel kísérjük a topikot, ergó mi tudni fogjuk, hogy melyik kérdésnek mikor jött el az ideje, aszerint, hogy ne legyen egy héten 4 közlekédésmorálos kérdés. Az meg a másik, hogy többen vagyunk, többen ránézünk, ha valaki úgy gondolja, hogy hiányzik valami, akkor beleszerkesztünk egymás munkájába. Az igényeket meg biztos, hogy jobban tudjuk, aki már sokadjára tesz be kérdést, az biztos figyelemmel kíséri saját munkája alakulását, és lesz tapasztalata, hogy általában miért szólnak, hogy mi hiányzik belőle. Plusz mint említetted, van időnk rajta gondolkozni. Bár ez egyébként fals, mert mostanában úgy vettem észre, hogy mindenki gyors le akarja zavarni, amikor lesz egy kis ideje. Ha pedig nem üres a várólista, akkor továbbállnak és kész.

    "Mindent tudok rólatok.": Jaja, rögtön utána mondtam azt is, hogy Sickness még lóg egy kétvégű műf*sszal és análtágítóval, meg hogy ki akarom próbálni vele, plusz nemtudommilyenlacikát becézgettem. Végülis biztos nem volt hülyére véve, igaz? Megmondom én mit tárolok: egy IP-t, kb. ennyivel ki is fújt. Persze lehet kombinálni, ugye az IP-t muszáj letárolni, hogy tudjam kik szavaztak már, viszont ahhoz, hogy megtudjam, hogy azzal az IP-vel az éppen aktuális kérdésre szavaztak-e (vagy régebben), muszáj hozzákötnöm a szavazás azonosítójához is. Illetve a kiemeléshez azt is letárolom, hogy melyik opciót választották. Tehát lényegében eljutottunk oda, hogy bár IP alapján össze tudnám kötni egy felhasználó összes szavazatát, ha fix Ip-je, viszont rohadtul nem tudom, hogy az a bizonyos IP kihez tartozik, tehát névtelen az egész. Eladásról sosem beszéltem, kinek lenne erre igénye? Ha fizetnék se tenném, ezzel max egy botnethálózatot lehetne létrehozni, szerinted én ilyenben segítkeznék? Az IP-teken kívül semmilyen lényeges adatot nem tudok rólatok, nem tudom az email címeteket, semmi olyanom nincs amit fel tudok használni.

    #52728: Azért, mert még mindig nem tudod mit beszélsz. Fél óráig tudod szerkeszteni. Utána szerinted mi alapján azonosítalak be? Semmilyen adatot nem tudok rólad, az IP-d meg nagy valószínűséggel változni fog. Nincs módom arra, hogy beazonosítsalak téged, azt meg nem akarom, hogy mindenki kénye kedve szerint szerkessze. Bár édekes, hogy ilyen követeléseid vannak, de már az IP miatt itt cirkuszolsz, bezzeg ha még ennél jobb azonosításra szolgáló módszerem lenne, akkor meg kikiáltanál ultimate adathalásznek, mi?

    #52729: Szigorúan veszik, ha visszaélsz vele, vagy ha személyes adatokat gyűjtesz. Szerinted én mire megyek egy csomó IP-vel? Ez nem igazán személyes adat, semmit nem tudok meg belőle kb, max az internetszolgáltatódat. Érted, a webszerver naplózásban úgyis ott van az IP, tökmindegy, hogy én még külön eltárolom-e. Amúgy meg az ATW-nek van adatkezelési előírása, amit minden ottani tárhelynek be kell tartania. Nem kötik ki, hogy nem tárolhatok IP-ket, és biztos tartalmazza a hatóságok részére, hogy nekem ahhoz jogom van, CSAK meg van határozva, hogy milyen mértékben, és hogyan kezelhetem. És amúgy is, nehogymár egy IP miatt nekem ki kelljen írni bármit, baszki, szinte az összes dinamikus oldal tárol ilyen adatokat, legyen az statisztika, azonosítás, vagy bármi miatt. Ez egy annyira gyakori dolog érted, ennyi erővel ne használj internetet. Most ha pont a felhasználó védelme miatt kimentem munkamenetbe az IP címét, akkor már gonoszköcsögadathalászvagyok?