-
#49365
Szerintem azért itt mindenkibe szorul egy kis szélsőségesség. Manapság a munkahelyek sem annyira stabilak, egyértelmű, hogy ha az ember inkább halasztja a gyerekkérdést, és akkor vág bele, amikor látszólag stabilizálni tudja az életét, megélhetését. Ugyanakkor az éremnek van másik oldala, ami Fbn-t erősíti, saját történet:
Apám annak idején jólmenő vállalkozó volt, tényleg nagyon jólmenő. Anyám köztisztviselő volt, viszonylag jó bérrel, de azért nem éltünk nagy fényűzésben. Apám alkoholista lett, a vállalkozását elhanyagolta, majd később el is veszítette, időközben a szüleim elváltak. Annak idején, olyan minimum 10 évvel ezelőtt a vagyonmegosztás úgy zárult, hogy a viszonylag nagy ingatlan plusz üzlet, és két autó fele mindössze 2,5 millát ért. És akkoriban ez még jó volt, ennyiért kaptunk egy új lakást. A válás után anyám egyedül tartott el hármunkat. Apám fejenként 3 ezer (!) forintott adott gyerektartás gyanánt. Semmije nem volt, a nyugdíja jó vállalkozói szokásként a béka segge alatt, a bíróság nem tudott többet lavonni tőle. Ekkor mi még nővéremmel általásnos suliba jártunk, még abban a korban voltunk, amikor azért kell a gyerekre nagy kiadásokat áldozni. Anyám valahol a 30. évét húzta le ugyan azon a helyen köztisztviselőként, ha emlékem nem csal olyan 120-nál többet biztos nem kapott. Max időnként ilyen kajajegy meg társai. És ebből el tudott tartani hármunkat úgy, hogy nem volt semmiben sem hiányunk. Később persze volt nyárimunka, de tesóm is leginkább magára költötte, bulira és ilyenkre, illetve volt olyan időszak, amikor még nem voltunk olyan korban, hogy mehessünk.
Ugorjuk kicsit előre az időben, napjaink környékére: jött egy lehetőség, eladtuk régi lakásunk asszem 12 milláért (elég durva értékváltozások voltak), és vettünk egy csendes, jó környéken levő kertes házat a városközpontban. Ezzel párhuzamosan egy rokonunk be akart költözni Szentesre, egyetlen lehetőség az volt, hogy mi segítünk neki. Kötöttünk egy olyan megállapodást, miszerint miénk lesz az ingatlan amit veszünk neki, mi fizetjük a hitel nagyrészét, ugyanakkor ő is beledob, kizárólagos haszonélvezői jogokat élvez, majd halála után a ház a mi tulajdonunk lesz. Ez elég nagy hiba volt, a hitel havonta 40k még jó hosszú ideig. Eléggé a padlóra vág minket. Időközben anyukám súlyos beteg lett, 4x műtötték, munkát korlátozottan tudna vállalni, de igazából nem talál semmit. Gondolhatná az ember, hogy aki nagyon akar, az talál, max elmegy fóliába. Anyám tipikusan az a fajta ember volt, aki miután hazajött a normális munkahelyéről, utána még ment is tovább máshova dolgozni. Csak most már ugye nem teheti meg. Munkanélküli, rokkantnyugdíjas, havi 96k-t kap, ami még jobbnak számít. Tesómnak van fix munkahelye, a fizetés már annyira nem jó, de nem talál semmi mást egyszerűen. Havi 20k-t szokott hazaadni. Én is dolgozok, pedig még iskolát nem fejeztem be, havi 30k-t hazaadok. Ebből látszik ugye, hogy olyan összesen max 150k jut egy hónapban hármunkra, és ebből még lejön egy csomó hitel, van a lakáshitel, ami 40k, valamikor csak a felét fizetjük, másik felét a rokon, de akkor is sok. Van személyi kölcsön is. Illetve mindkét lakást fel kellett újítani, az itthoniba én adtam 300k-t. Látszik azért, hogy olyan sokból nem élünk, és ebből elég sok elmegy hitelre, ugyanakkor semmiben sem szenvedünk hiányt. Elmondható ugyan, hogy napról napra élünk, és nem igazán van megtakarításunk, csak azt akarom érzékeltetni, hogy elég nagy retardáltság itt a számokkal dobálózni és számonkérni egymástól, hogy mi mennyi. És igen, nem vagyok egy nagy élettapasztalt a 21 évemmel, de azért sokat kerestem már, tudom mire megy el, nyitott szemmel járok a világban és saját példán tudom, hogy ki lehet jönni. Persze az igények emberenként eltérő, a költségek is függnek, hogy ki hol lakik. Mellesleg vidéki vagyok, Szegedhez közeli kisvárosban.