Kártyabuzi vagyok, amit csak lehet azokról intézek. Kivéve persze a készpénzes csekkbefizetéseket (mint korábban is ecseteltem már).
A legtöbben ki nem állhatják a csekkbefizetéseket, és még csak nem is igazán a sorbanállás miatt. A pénzkiadás miatt. Ilyesmire költeni szinte senki sem szeret. Kivéve párunkat, akiket kifejezetten jó érzéssel tölt el, ha költhetjük a pénzt. Csekkre, benzinre, kajára, sörre vagy csupa olyan egyéb dologra, ami örömet okozhat. Mélyebben átgondolva a dolgot, jól esik használni a wifit (amiért fizettünk), az áramot ami energiát ad a kütyüinknek, a gázt, ami mellet melegedhetünk ha odakint cidri van, a vizet amiből ízletes ebédet rittyent az asszony. Nem?
Nekem biztos jól esnek ezek a dolgok. Ezért nem is sajnálom rájuk a pénzt, amit valaha csak csekken lehetett befizetni. Ma már persze kényelmesebb az átutalás. Otthonról is lehet, ki sem kell mozdulni miatta. Csakhogy én szeretek kimozdulni. Szeretek sétálni, cangázni, mocizni, autókázni. Egy idegen településen megállni egy kávéra, egy pár jó szót váltani vadidegenekkel, osztozni örömükben, bánatukban ha épp úgy adódik. Vásárolni valami szuvenírt ha nem is magunk miatt, hát legalább mások örömére. Ezek pedig pénzbe kerülnek. Néha nem is kevésbe...