• chhaya #125269
    El lehetne ezen vitatkozni, hogy kik voltak az igazi áldozatok, meg az idézőjeles áldozatok, és hogy a nemlétező erkölcsi ranglistán ki mennyire állna magasan vagy alacsonyan, de... ebbe nem mennék bele, meg szerintem nem is ez a lényeg. (Amúgy is, könnyű utólag a magas lóról beszélni, hogy mit kellett volna és hogy lett volna helyes, de egyikünk sem volt benne az adott szituációban, se te, se én, se senki más, akik olyan könnyen ítélkeznek az ügyben. Nem nekünk kellett döntést hozni, aztán együtt élni vele. + Azok is, akik visszautasították a kényesebb ajánlatokat, valójában nem tettek ellene semmit, csak menekültek. A probléma, vagyis problémás személyek ugyanúgy a helyükön és pozícióban maradtak, az ajánlataikkal együtt. Csak hogy az általad felvetett szisztematikussá válásra reagáljak.)

    Nevezhetjük cinkosoknak, az áldozatszerep meggyalázóinak, akárminek, de társadalmi szinten hasznosak ezek az évekkel, évtizedekkel későbbi megnyilvánulások. Pont azért, mert a felszólalók híresek, letettek valamit az asztalra (még ha anno meg is kapták a kezdő lökést...) Így hallathatják a szavukat. Ezért figyelnek rájuk, ezért hisznek nekik, ezért foglalkozik velük a média, ezért lehet egyáltalán téma ilyen mértékben a szexuális zaklatás és a hatalommal való visszaélés. Kutyát sem érdekelne, ha valami nevenincs pályakezdő vagdalkozna, mert nincs hitele a nagynevű producerrel vagy akárkivel szemben. Biztos csak megsértődött a visszautasítástól, így akar bosszút állni. Nincs bizonyíték, nem lesz belőle ügy, nem foglalkozik vele a média, nem tud róla senki - ha mégis, akkor ott a tucatnyi haver, aki majd jól megvédi a szegény megvádolt szerencsétlent. Most is sokan kiálltak mellettük, ha jól tudom.

    Meg amiért még jó ez az egész, hogy megmutatja: nem lehet a megúszásra alapozni. Attól, hogy régen történt, és jogilag elévül a zaklatás, morálisan nem fog elévülni. Ugyanúgy el lehet ítélni vagy lehetetlenné tenni bárkit tizen-huszon év után is. És ezt most nem azért írom, mert úgy kell nekik, hanem a jövőre nézve ez igenis hasznos, ha ennek köszönhetően bizonyos vezető pozícióban lévő személyek nem mernek majd visszaélni a hatalmukkal.