• Fbn Lx
    #125209
    Megnéztem tegnap az utolsó dzsedit, sajnos magyarul, mert kíváncsi voltam, hogy milyen a 4DX.
    Arról annyit lehet elmondani, hogy az alattad rezgő szék és a nyomott füst alkalmas arra, hogy átvészelje vele az ember a végtelenül hosszúra nyúlt űrcsatákat, bár a levegőágyúnak, ami kurva hangos, olyan hangja van, mintha spréket fújkálnának a fejed mellett, nem igazán illeszkedik a filmhez.

    Összességében az elhasznált sablonok és történeti klisék, valamint a kihagyott lehetőségek filmje, egy jóindulatú 6/10-re értékelem.
    Többit spoilerben, hogy ne érjen kritika gebali-tól, hogy nincs saját véleményem: nem néztem meg egyetlen értékelést sem.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Adott egy világ, amiben a gonosz birodalmisereg vadászik néhány száz lázadóra, amely konfliktust eközben a galaxis és az univerzum teljes népe nagyívben leszar, tehát, hogy miért van bármiféle relevanciája ennek, azt valószínűleg senki sem tudja.
    Időközben azt is megtudjuk, hogy az erő jó és sötét oldala a dzsedik nélkül is létezik, tehát az egész konfliktus teljesen érvénytelen.
    Miután ilyen módon nem sikerült megalapozni magát a konfliktust, azért megkapjuk a szokásos "szedett-vedett, kevés eséllyel rendelkezű lázadó csapat egyedül behatol az ellenséges bázisra" történeti klisét, ami eddig minden star wars részben megvolt. Azt aláírom, hogy a mostani alkalommal legalább elbuktak.
    A "tanítani akarok de a mester nem akar tanítani mert visszavonult és furcsa lett öregkorára" történeti klisé azt hiszem még valóban nem volt star warsban, ez általában csak minden eddigi kínai kung fu filmben volt így, amit valaha láttam, szóval sikeresen importálták nyugatra. És persze, ha a lázadók sorsa egy emberen múlik, és megtaláltuk ezt az embert, akkor hogyan generáljunk konfliktust? Hát legyen például egy szenilis idióta, és nézzük azt 50 percig, hogy könyörögni kell neki, mire végül megtanítja a lányt arra, hogy hogyan kell törökülésben lélegezni. Rey ezzel a megvilágító erejű leckével felvértezve elégedetten és sietősen távozik.
    Bevallom, hogy számomra a jedik párbajai igazán központi eleme a star warsnak, és ebben egyetlen fénykard-harcot kaptunk, azt is Snoke jelentéktelen őreivel. A végén, amikor Luke és Kylo találkoznak, és azt hittem, hogy na itt végre történik valamit, láthatjuk az öreg Luke-ot küzdeni, a következő pillanatban a nézőkkel szemben elkövetett inzultustól egy pillanat alatt esik le 100%-ról 0%-ra a gondosan felépített erekciód. A Lucas-féle újabb trilógiában legalább felvették a mesterek a harcot, itt pedig konkrétan megölette magát, ahogyan az új részekben mindenki és folyamatosan követi el az "önfeláldozó", vagy éppen teljesen értelmetlen öngyilkosság különböző formáit. Na de kiderült, hogy valójában csak Luke távolról kiprojektált éterteste volt az, ő valójában végig otthon meditált. Igen ám, csak az öreg mesternek 1-es típusú, a bőrrák és a napégés szempontjából magas kockázatú bőre van, így hát amint belenézett a felkelő napba, konkrétan semmivé porladt. Amire Kylo Ren nem volt képest, azt végül az UV-B sugárzás elvégezte.

    Az tetszett, hogy a két főhős beállítottságával játszottak, így ködösítették azt, hogy végül ki melyik oldalra fog állni. Csak sajnos még mindig nem igazán sikerült meggyőzően felépíteni őket, Snoke-ot sikerült ledegradálniuk balfasszá, így maradt az impotens, világra dühös tinédzser Kylo, mint főgonosz, és a személyiség és tréning nélküli Rey - soha nem volt még a star wars univerzumnak ennyire nehezen komolyan vehető főgonosza és főhőse.

    Ja, az vicces volt, hogy számtalan referenciával és egy teljes, hosszú barlangos jelenettel ütötték azt a vasat, hogy VAJON KIK VOLTAK REY SZÜLEI ÚRISTEN KIK LEHETTEK ÉS MILYEN EMBEREK VOLTAK. Hagy gondolkodjon a néző, fú, vajon Luke eltitkolt gyereke? Kylo testvére? Az erő szülte ide? Szűznemzéssel fogant? Majd nagy dobpergéssel a jelentőségteljes pillanatban végre beavatják a nézőt a titokba, sírás és reveláció közepette: igen, Rey, most mondjam meg? Hát én mondjam meg, hogy kik voltak a szüleid? De valójában te is tudod! Mindvégig tudtad valahol! Gyerünk, mondd ki! Igen, a szüleid TÉNYLEG jelentéktelen alkoholisták voltak!
    Hát baszd meg, ez kreatív katarzis volt, erősebb, mint a klasszikus "Luke, én vagyok az apád" jelenet.

    Utoljára szerkesztette: Fbn Lx, 2017.12.31. 04:54:56