• gebali
    #125183
    Poe: Ne hagyjuk. Az előző részben ő volt a vagány pilóta, most pedig nem lehetett az. A karaktert megfosztották attól amiben eddig kiemelkedő volt, és persze hogy elkezdett hepciáskodni miatta, de a végére eljutott oda, hogy ő maga fújja le a támadást, amit a film elején még végigvitt. Ez kérem karakterfejlődés, ha a fejedre állsz is.

    Finn: Pont ez a lényeg. Finn végig menekült, közben meg fel sem fogta, hogy hős, mert ahogy írtad, ő végig kómában volt amíg hőssé vált. Szóval folytatja a menekülést. DJ aztán megadja neki az ideológiai alapot arra, hogy ne köteleződjön el, végül a kaszinós élmények miatt mégis úgy dönt, hogy bevállalja az áldozatot valami miatt, amiben korábban nem hitt (Ellenállás). Szintén remek karakterfejlődés, mert a karakter eljut A-ból B-be úgy, hogy közben látjuk mik hatnak rá és még challenge-elődik is a másik oldalról ez a behatás.

    Luke: A film elején ő az a Luke, aki inkább elfutott a felelősség alól, annyira megrettentette a tette, egyébként sokan elfelejtik, hogy ő az eredti trilógiában is elég drama queen volt. A végére rájön, hogy ő nem az a legenda, akivé mások akarták, hogy váljon, hanem egy élő ember, aki segíthet az Ellenállásnak, az "utolsó remény". Bonyolultabb mint az előző kettő, sokkal hosszabban lehetne fejteni, de kicsit úgy érzem, hogy fölösleges.

    Kylo, Rey: Dettó. Emellett meg a film arról szólt, hogyan térképezik fel, ismerik meg a másik oldalt. Így, hogy személyesen ismerik a másikat, már nem csak egyszerű jó vs. rossz a köztük lévő konfliktus (ahonnan a film indul, és erre reflektál is azzal, hogy Rey szörnynek nevezi Kylot), hanem van egy személyes vetülete is, ami pedig jól működik. Hiszen innentől Reynek nem csak egy gonosz akárkivel kell megküzdenie, hanem valakivel, akit ismer és megért. Kylo ugyanez. Ez pedig azért plusz a Vader-Luke-Palpatine háromszöghöz képest, mert ott volt egy absolute evil, Palpatine, így az ő legyőzésével igenis ki lehetett hozni úgy, hogy mindenki jól jár. Itt ez már nem lehetséges.

    Leia: Nem igazán értem, hogy jön ide, de legyen, ő nem fejlődik túl sokat. Mondjuk szerintem elég sokat elmond róla, hogy az eredeti főszereplők közül egyedül ő az, aki nem adta fel a harcot, ez a gondolat kapott még egy réteget, de tény, hogy karakterfejlődés nem történt (nem mintha mondjuk Yoda annyit fejlődött volna az eredeti trilógiában - lehet, hogy fura a párhuzam, de ebben a trilógiában Leia lett az a tanítómester, akinek igazából már nincs más dolga csak továbbadni a tudását, szemben Luke-kal, akinek még volt egy lezáratlan konfliktusa).

    Nem hiszem, hogy olyan ostobaságokat írnék, vagy belemagyaráznék bármit is, ez mind nagyon szájbarágósan benne van a filmben, csak egy kicsit nyitottabb elmével olvasd, amit leírtam.