-
#122885
Na pont erről beszéltem. Dogma. El sem gondolkodnak legtöbben rajta, hogy ökörség, hogy máshogy is lehet mint ahogy ők azt elképzelik (vagy magyarázták nekik régen).
Spoiler alatt ott vannak a cikkek, leírják ugyanezt mint én, olvasgasd.
És a te példáddal élve olyan, mintha a combodon lévő ütőeret felvágva ... elvéreznél, mert nem tudja a vérveszteséget pótolni a szervezet.
[ON]
Én a genetikában hiszek, a DNS-ben, az öröklődés folyamatában és a hajlamokban (meg az esetenkénti mutációban).
Egy kissé ember-állatvilág viszonylatban nézve. Egy roti kölkei rotik lesznek, úgy fognak kinézni, úgy fognak viselkedni, mint a szüleik. Két rotinak nem lesz pincsi utódja (esetenkénti mutációval egyes elemek változhatnak, de nagyrészt nem).
Ami a belső tulajdonságokat illeti, ott már inkább hajlamokban kell gondolkodni. Egy erőszakos kutya kölke is örökölheti az erre való hajlamot. Embereknél külön fontos, hogy az ilyen hajlamokat (függőségi, erőszakossági, ...) az illető intelligenciából és akaraterőből (meg nevelés) felül tudja írni. A része, de kontrollálni tudja. Míg a rákra való hajlamot, hajhullásra való hajlamot nem.
Miért is ez a kitérő?
Amikor elsőnek meglát az ember egy másik embert, azonnal bedobozolja az agya, felméri melyik népcsoportba tartozik, rájuk mi a jellemzőek (mint fajtajelleg: roti, dobberman, pincsi, vizsla), mik az általános személyiségi jellegei a fajtának (pincsi körbeugat de nem harap, roti hirtelen tud erőszakossá válni) és elsőre ennek megfelelően reagál.
Én azt szoktam mondani, hagyom az illetőnek hogy bebizonyítsa és pozitívan meglepjen, hogy felül tudta írni fajtája negatív viselkedési formáit.
De azért készülök rá, hogy nem (és azért készül némi statisztika az ember fejében, hogy hányszor tudták pozitívan meglepni, hányszor nem, tehát mennyire fogékony az illető fajta a fejlődésre).
Ezt lehet előítéletnek is nevezni, meg utóítéletnek és tapasztalatnak is.