• Prézli
    #110900
    Nyugdíj témához

    Anno gimnáziumban volt ilyenekre időm, és mentünk páran ilyen EYP szarokra, ami kb az Eus parlament működését szimulálja, elég korrekt a dolog, de sosem voltak komolyabb politikai ambícióim szval csak nyelvtanulás miatt mentünk, whatever, amikor Grenoble-ban voltunk jött az AXA-nak valami fejese, aki közel két órában ismertette az AXA művészetek és tehetséggondozás iránti elkötelezettségét, namost ez annyira felpaprikázta a nyugdíjproblémákért felelős delegációt, hogy mikor kérdezni lehetett kb húszan nekiestek az ürgének, aki végül bepipult és közölte, hogy mikor az egész nyugdíj dolog megfogalmazódott mint társadalmi jóléti eszköz, az emberek egész nagy százaléka korban el sem érte magát a nyugdíjkorhatárt. Ehhez képest a jelenlegi tendenciák szerint a korhatár csökken, átlagéletkor nő, és ebből következően a társadalom öregszik, ergo egy fenntarthatatlan helyzet felé haladunk (egy tanulmány szerint 2050ig folyamatosan lassuló ütemben öregszik az Eus társadalom, majd stagnál, nem kell hót komolyan venni)

    (Itt persze egy magánnyugdíjpénztár egy adott emberének álláspontja áll, csak érdekességképpen írtam)