Fbn Lx#110714
az anyag nagy része szerintem akkor is a kiszűrésről szól.
egész egyszerűen azt a célt szolgálja a vizsgaanyagok 80%-a, hogy csökkentse a létszámot a szakon, és így a végzettek számát. valakiket ki kell szűrni, a jelenlegi rendszer a magolási képesség és szorgalom alapján válogatja ki az embereket.
én biztos vagyok benne, hogy egy egyetemi anyagot le lehet úgy adni (főleg, mivel legalább minimálisan érdeklődő emberek mennek egy adott szakra), hogy azt megértsék és alkalmazni tudják. de jelen rendszernek ez nem célja. ebből persze vannak olyan tanulók, akik pozitívan jönnek ki (a tipikusan szorgalmas, jól seggelő emberek, akikről nem érted miért 3 jeggyel jobb az átlaguk mint a tiéd, ha a természettudományos öszsefüggéseket nem látják át jobban), meg vannak nagyon sokan, akik megszívják, mert tehetségük lenne, csak lusták 500 diából álló anyagokból másnapra felkészülni, amikről tudják, hogy 2 nap múlva az 5%-a marad meg.