#110067
Na ez az igazi rasszizmus, amikor a fekete nem fekete.
Van ugyebár az előítélet, és van az utóítélet, azaz a TAPASZTALAT.
Előítélet azt mondani egy nigeri lakosra, hogy büdös mert fekete (mert sose jártál ott, sose láttál még olyat, tehát fikció az egész, kitalált, alaptalan, azaz rasszizmus).
Ellenben ha 3x megkéseltek a cigányok, félsz tőlük, és a félelem bizony ellenérzést szül velük szemben, az ugyebár már nem fikció, nem kitalált hanem valós veszélyen alapul, azaz UTÓÍTÉLET, TAPASZTALAT.
Továbbá, szabad országban élünk vagy mifene. Azt szeretünk, és azt utálunk, akit akarunk tudtommal. Én legalábbis nem láttam az alkotmányban sehol, hogy szeresd a feleséged megerőszakolóját, meg a gyereked gyilkosát.
Ez még egy bigott kereszténynek is túlzás lenne ugyebár.
Gondolatrendőrség pedig (MÉG) nincs.
Minden rasszistázónak kívánom, hogy költözzön egy család krokodil a szomszédságába.
Simogassa, szeretgesse, dédelgesse őket.
Aztán ha véletlen leharapja egyik a kezét, akkor bizony így járt.
Aki ezt követően a következőt is megsimogatja, az bizony Taigetosz szökevény, életképtelen, és meg is érdemli a sorsát (túl hülye az élethez).